A rendszerváltást követően roppant dilettáns módon a kormányzópártok úgy gondolták, hogy a magyar “kilábalást” a külföldi tőke bevonására alapozzák. Ugyanakkor a külföldi tőke bevonása és honi megtérülése elviszi a bérnövekedést…
Jogok és lehetőségek, mint hamis keretek
A modern felfogásúak általában túlmisztifikálják a jogállamot, és többnyire úgy értelmezik, mintha ezzel a jólét automatikusan megvalósulna. A két kérdés folyamatosan összemosódik, amit tisztázni kellene.
A jogállamiság lényege, hogy a jog egyenlően érvényes mindenkire, és hogy “személyes autoritások” helyett a jogelvek uralkodnak.
Az egyszerű egyenlőségnek, és az elbírálás egyöntetűségének viszont helyes törvényeknek kell a keretet biztosítaniuk, melyek a jogfejlődésben kristályosodtak ki, és megfelelnek a társadalom aktuális igazságossággal és méltányossággal kapcsolatos felfogásának. A Fideszes “kőbe vésett alkotmány” elképzelése ellentmond a civilizációs fejlődésnek, kibontakozásnak.
A legkomolyabb probléma az, hogy nem értelmezhető a jóléttel azonosnak a jogállamiság, mert a jog PASSZÍV. Létezik jog valamire, és létezik valamitől mentességre. Az emberi cselekvés szempontjából az elfogadható cselekvést határozza meg, míg maga a cselekvés más feltételeknek is meg kell feleljen.
EGY PÉLDA: Magyarország “jogállam”, mert “mindenkinek joga van elegendő egészséges élelmiszerhez”, ugyanakkor most 2017-ben 3,7 millió ember (az ország harmada) “szűkösen táplálkozik”. Ez rávilágít egy súlyos problémára, hogy a jogállam önmagában nem szolgál megoldással bizonyos életszituációkban, mivel csak lehetőségeket jelent ki. A jogok megvalósulásának garanciáit viszont semmilyen nyilatkozat nem deklarálja, tehát ezt a nyilatkozatot civilizációs kötelességünk lenne megfogalmazni.
A jogfejlődés, a visszamenőleges jogalkotás tilalma, és a jogállamiság tiszteletben tartása is mitikus formában bukkan fel a mainstream-ben, és a megszólalók mindig azt az elvet veszik elő, amire szükségük van, például a Genfi Egyezményt megsértő Guantanamo-i létesítmény az amerikai emberek jogai védelmére szolgál; a rabszolgatartás, a gyarmati kizsákmányolás és a német koncentrációs táborok is törvényekkel megtámogatva valósultak meg; illetve Jugoszlávia szétszakadását és a német egyesítést az unió elismerte, míg ellenzi a katalán különválást, és a krími Oroszországhoz csatlakozást.
Úgy tűnik, mintha maga a “tételes” jog is képlékeny lenne, és tisztán interpretációtól függne valamit helyesnek vagy helytelennek állítani – tehát egy sokkal mélyebb morális válság húzódik meg a háttérben, amivel komolyan foglalkoznunk kellene.
Környezetvédelem, környezettudatosság
KÖRNYEZETBARÁT, VAGY EMBERBARÁT?
A politikának és a gazdaságnak nem környezetbarátnak, hanem emberbarátnak kell lenni.
Elutasítunk minden olyan nemzetállami szintű kezdeményezést, ami a környezetvédelemre hivatkozva felhajtja az árakat, és a nehéz helyzetben lévőket még nehezebb helyzetbe sodorja. A környezetvédelem nem lehet úgy öncél, hogy közben tömegek életlehetőségeit, kényelmét és komfortját csökkentjük, mert ezzel az ember civilizációs törekvéseivel mennénk szembe. A távlati cél természetesen a FENNTARTHATÓSÁG, de ragaszkodnunk kell civilizációs vívmányainkhoz, a kényelmes és egészséges élethez is.
A FENNTARTHATÓSÁG
A fenntarthatóság valószínűleg a jövő fő politikai irányvonala, mert ideológia-semleges, mentes minden torzítástól, legalábbis a legkevésbé van alávetve az egyoldalú politikai törekvési irányoknak. Elmondható róla az, hogy a három fő politikai rendszer, a konzervatív, a liberális és a baloldalinak egyaránt célja lehet a fenntarthatóság, mert ez normalizálja a társadalmi viszonyokat, és tervezhetővé teszi a jövőt. Egyvalami viheti félre ezt a törekvési vonalat, a neurotikus zöld hozzáállás, ami a közösségeket indokolatlan költségekbe kényszeríti, és amire már akár a közeljövőben figyelnünk kellene.
CO2 ŐRÜLET
A CO2 klímára hatást gyakorló gázként megnevezése nem méréseken, hanem tudományos modelleken alapul. Egy mítosz felépítését látjuk, aminek összes bizonyítása a finanszírozott tudományos szakértők narratíváján nyugszik, és különféle spekulációkon. A Föld történetében ismerünk korszakokat, mikor sokszoros széndioxid szint mellett is jégkorszak volt, Angliában a középkorban szőlőt termesztettek, és a Kárpát-medencében az éves elhúzódó meleg időszak miatt kétszer arattak. Az elmúlt évezredben az 1650-es és az 1770-es évek környékén voltak a leghidegebb időszakok, és ehhez képest melegszik a klíma, és újabb eredmények értelmében a CO2 emelkedés csak követi az egyébként bekövetkező hőmérséklet emelkedést. Roppant káros az, hogy a fejlett államok szélmalomharcot vívnak mikor csökkenteni akarják a széndioxid kibocsátást, mert ezzel erőforrásokat pocsékolnak el egy értelmetlen küzdelemre.
Ezzel szemben meg kellene fontolni hogy Magyarország bekapcsolja az energiatermelésbe kétszáz évre elegendő szénkincsét.
SZIKESEDÉS, ERÓZIÓ
A modern nagyüzemi mezőgazdaság kimeríti a talajt, és a jelek szerint megindult Alföld elsivatagosodása. A talaj alkotóelemei folyamatosan csökkennek, és időszerű lenne foglalkozni a kérdéssel. Az ezirányú tevékenységet talajmegújításnak nevezzük, és bő száz évvel ezelőtt egy-egy gondos tulajdonos a használat átengedésénél még kikötötte a talajmegújítást, a föld eredeti állapotban megőrzését. Ezt a hagyományt előbb-utóbb ismét alkalmazni kellene.
Demográfiai krízis és a fenntarthatóság
A demográfiai probléma megoldására új szemléletmódokat kell kialakítani a politikában. Egyrészt a politikának vannak ÖSZTÖNZŐI arra, hogy megállítsa a népességfogyást, másrészt a demokratikus politikusnak van ezen a téren egy TUDOMÁSUL VÉTELI KÖTELEZETTSÉGE is. Az utódvállalás spontán folyamat, ami egyrészt a szuverén gondolkodású állampolgárok magánügye, másrészt egyben közügy is, mert a nyugdíjainkat az utódok fogják kitermelni.
NEMZETI ÜGY
A demográfiai probléma pánikot kelt bizonyos körökben, mellyel kapcsoltban szintén tudomásul vételi kötelezettsége van a demokratikus politikusnak, és nincs olyan joga hogy elvitassa ezt az aggodalmat. Az egyén a túlélését a nemzetben képzeli el, és ez egy elfogadott beállítódás, illetve a nemzeti integritás megőrzése egyben összekapcsolható a sokszínűségre törekvéssel és valójában összehangolható a liberalizmussal. (ami különben vitatja a fontosságát.) A nemzet tehát érték, és fennmaradására hatékony vállalásokat kell tenni a politikai közösségnek.
KÖZGAZDASÁGI ALAPVETÉS
A helyes eljárás az lehetne, ha a gyermekvállalásra kialakított ösztönzők ellensúlyoznák a családalapítást háttérbe szorítók belső ösztönzőit. Ennek kikutatása komoly feladata lenne, ugyanakkor néhány szempontot máris fel lehet sorolni.
A FENNTARTHATÓSÁGI cél értelmében kijelenthető, hogy az aktuális nyugdíjakat (mint jövedelem tömeget) az aktuális foglalkoztatottak termelik ki, akiktől adókkal és járulékokkal van ez az összeg beszedve a felosztó-kirovó nyugdíjak fedezésére. Itt egy igen egyszerű összefüggést kell meglátni: kevesebb utódnak nagyobb termelékenység / versenyképesség mellett kell a nemzeti jövedelmet megtermelni. A nagyobb termelékenységhez általában nagyobb (“újabb”) tőkéket kell bevonni a termelés javítására, a nagyobb versenyképességhez pedig jobb képzettségi szintre van szükség. A politikának fel kell hagynia a pótcselekvésekkel, és ebben az ügyben a megfelelő politikai intézményi hátteret kell létrehoznia.
A MEGVALÓSÍTÁS NEHÉZSÉGEI
A termelékenység és a versenyképesség javítása a megvalósítás szemszögéből a tőke ügye és feladata, és az állam csak olyan intézményes keretekkel szolgálhat, amiben a produktív erők kibontakozhatnak. Példaként fel lehet hozni Észak- és Dél-Amerika esetét aholis északon jólét van, míg délen sokkal szerényebb szinten élnek az állampolgárok. Óriási problémát jelent az, hogy egy gyermek felnevelése 10-13 millió forint, amit a szülőnek a jövedelméből kell fedeznie, és az erre fordítható összeg nagyban meghatározhatja a gyermek majdani versenyképességét. Más típusú probléma is felvetődik ebben a kérdésben: ha a közösség “befektet” egy fiatal felnőtt versenyképességébe az iskoláztatáson keresztül, akkor jogos-e, hogy ez a fiatal külföldre távozik, és cserbenhagyja azokat, akiknek esetleges sikerét köszönheti? Ezeket a problémákat konszenzusosan, társadalmi egyeztetéssel kellene tisztázni.
A problémákat nem megoldjuk, hanem “átértékeljük” a fejekben
KORUNK POLITIKUSA SZÖVEGEKET ÁLLÍT ELŐ
“Ha minden olyan jól meg az országban, akkor miért kell ezt nyolc percenként bemondani a tv-ben és a rádióban?”
Sajnos jelenleg ez a politikai gyakorlat. A problémákat nem megoldani kívánja a politikus, hanem az emberek tudatát szeretné átformálni a valóság átértékelésére. Ismerjük: “hazudtunk éjjel és nappal…” Nem jólétet kell biztosítani – mert ez különösen nagy feladat lenne – hanem el kell hitetni az emberekkel, hogy jobban élnek. Nem megoldjuk a problémákat, hanem csinálunk “valamit”, – pl. bombázunk, adót emelünk, közalkalmazottakat kirúgunk, megszorítunk – és ezt pozitívan tálaljuk, mivel a tömegek megfelelő előadásban szinte bármilyen hátrányt képesek jótéteményként felfogni.
3-4-ÉVIG TERJED A MEMÓRIÁNK
A politikai gyakorlat része a “3-4 éves memóriatartomány” lehetőségeinek kiaknázása. A politikus gyakorlatának része “a múltat végképp eltörölni” – ha a saját bűneiről van szó, és ezügyben elég hallgatni 3-4 évig, és az társadalmon esett sérelem feledésbe merül. A gyakorlat része az is, hogy a másik tábor bűneit folyamatosan “melegen kell tartani”. A “melegen tartás” technikáját nem csak az “elmúltnyolcévezés”, és a holokausztozás mutatja, de a tüntetések, demonstrációk is.
NŐK DEMONSTRÁLTAK?
Nők demonstráltak Trump ellen, egyben nők jogaiért – csakhogy a nők jogai megvalósultak! A modernitás és a jogállamiság révén az emancipáció megvalósult, így az ilyesfajta küzdelem tárgytalalanná vált. A társadalmi norma része az emancipáció, és a normát senki sem kérdőjelezi meg, és számottevően nincs mit továbbfejleszteni a nők jogain, illetve ha van is mit ezügyben tenni azt hazánkban inkább “finomhangolásnak” kellene nevezzük. (példaként lehetne említeni, hogy a nemzeti politikai önrendelkezés kapcsán sem tartunk tüntetéseket, ugyanis ez számunkra alapvetővé vált, kiálltunk érte hajdanán, kibontakozott, és politikailag le is zárult.)
A nők jogaiért kiállásnak nincs kifutása, nem lehet érdemleges, és fajsúlyosnak mondható célja, tehát az ezirányba törekvés álságos, és elterelő jellegű, és értelmetlen. Álságos politikai tőkét kovácsolni olyanokon, mint a nők elnyomásának bűne, a holokauszt bűn, a rasszista elnyomás bűnének “folyamatos aktualizálása”, a melegjogok megvalósítása és hasonlók, mert ezek valójában a figyelem elterelésnek mondhatók, és azt fedik el, hogy továbbfejlődési törekvéseinkben a demokratikus beleszólást kellene lehetővé tenni a mindennapi politikában, és ezügyben kellene demonstrálunk. Álproblémák helyett valódi problémák megoldására kellene törekednünk.
A migrációs krízisre adható válaszok
Tudomásul kell venni azt a tényt, hogy a migrációs válság a “nagyhatalmak”, és első sorban az Egyesült Államok geopolitikai hibái miatt robbant ki. Az arab térség liberalizálása – amit arab nacionalizmusnak nevezünk – kudarcot vallott, mivel a muzulmán térség összetartozása inkább vallási természetű, és itt a polgárok nem nemzetben gondolkodnak, hanem inkább a Korán iránymutatásaiban.
Elsősorban az Egyesült Államok avatkozott be a 2. Világháborút követően az arab térségben, és Dél-Amerikában hogy számára lojális vezetés kerüljön az államok élére, és ezek a puccsok és felforgatások nagy mértékben aláásták a modern “keresztényinek” mondott államok megítélését. A terrorizmus elsődleges okaként a sorozatos puccsokat, és a kizsákmányolást kell megjelöljük, és azt, hogy az atlanti integráció “modern” államai segítő szándéka elsősorban bombázásokban testesül meg.
A szegény tömegek a jobb megélhetés miatt a gazdagabb térségek felé igyekeznek, ami persze természetes jelenség, ugyanakkor egy külföldi állampolgár határátlépése és letelepedése nem jog – legalábbis klasszikus értelemben, és a határátlépés megtagadását meg sem kell indokolni. (Zöld Kártya) Jogokat a politikai közösség azoknak biztosít, akik azt létrehozták, és fenntartják – és a politikai közösségeknek általános irányelve, hogy azokat engedik be országukba, akikről úgy vélik, hogy hasznosak lehetnek a közösségüknek. A zöldhatáron megjelenő migránsok pedig nem ilyen személyek.
AZ UNIVERZÁLIS JOGOK
Képmutatónak tűnik más államoktól az Uniós határon megjelenők kapcsán EGYOLDALÚ szolidaritásra és univerzális jogokra hivatkozni. A lehetséges bevándorlók nyilvánvalóan még hosszú ideig nem tudnának bekapcsolódni a termelésbe, így alapvetően elhibázott az az elképzelés, hogy hasznosak lehetnek Európának. Nem a befogadással kellene kimutatni a szolidaritásunkat, hanem országaik felzárkóztatásával – de azért ne kergessünk ilyesfajta ábrándokat sem, mert utoljára talán a Marshall-segély volt ehhez fogható kezdeményezés, és a liberális világkapitalizmus keretei között nem létezik felzárkóztatás (?) csak önerőből felzárkózás. (hacsaknem bekövetkezik egy paradigmaváltás) Az államok között nincs szociális viszony (és nincs demokrácia), ahogy az államokon belül is a szociális háló sem jótétemény, hanem a kapitalizmus eljárása a politikai feszültségek “szinten tartására”. (az államok közötti viszonyban az erő(egyensúly) elve érvényesül, tehát a nyers természeti törvény)
KORÁN VAGY ALKOTMÁNY?
A közép-keleti térségből jövők többnyire muzulmánok, a célország nyelvét nem beszélik, és sokszor írástudatlanok. A nyugat-európai esetek tanulsága szerint belterjes kolóniákat alkotnak a befogadó országokban, és egyrészt a sikerorientált kultúra részbeni elsajátítása miatt szembesülnek saját kudarcukkal, másrészt félig talajt vesztetté válnak, és így nehezen állítható, hogy megtalálják a boldogságukat új hazájukban. Mindemellett hívőként más alapelveket tartanak szem előtt, és míg az európai ember a jogban és az alkotmányosságban hisz, addig a muzulmánok ennek hajlamosak lehetnek elé helyezni a Koránt, a maguk szentírását.
Nem lenne szabad ezt a két felfogást a politikai közösségben összekeverni, sőt maga a nemzeti-etnikai különválás eleve elejét veszi a fajgyűlöletnek. A történelem lapjai tanúskodnak arról, hogy hasznosíthatja a politika az etnikai különbségeket, és hogy ezzel hogy tereli el a figyelmet az egyre súlyosabb társadalmi problémáktól.
Energiatermelés és ellátás biztonság
ELLÁTÁS BIZTONSÁG
Két kiemelkedően fontos eleme van az ellátás tekintetében a magyar energiamixnek, egyik az áramellátás, a másik a gázellátás. Nem gondolunk bele abba, hogy a kettő között is van fontossági sorrend, ugyanis a gázüzemű berendezéseink működtetésére, begyújtására, szabályozására, a meleg víz keringetésére is áramot használunk. Ebből következik, hogy az ellátás biztonság szempontjából a stabil áramszolgáltatás elengedhetetlenül fontos, mert ahol nincs áram, ott a gázüzemű ellátás sem működhet.
A ZÖLD ENERGIA HÓBORT
A zöld energiatermelés az ellátás biztonság oldaláról szemlélve sajnos számtalan megoldatlan problémát mutat, és ezekkel kapcsolatban a szakemberek nem szolgálnak válaszokkal. A zöld energiára áttérés pillanatnyilag lehetetlen, mert a zöld termelés a nap 20%-ában áll rendelkezésre, ráadásul a napelemek olyan napszakban termelnek, amikor nincs szükség sok villamos energiára. Ha a zöld energiatermelő eszközök csak a nap 20%-ában foghatók termelésre, akkor meg kellene ötszörözni a kapacitásukat a teljes “névleges” ellátáshoz viszonyítva, ami a napi kb 6000 MWh-át fedezhetné. Sajnos még a szakma sem érti meg, hogy milyen nehézségeket jelentene a 24 óra egyötödében állítani elő a teljes napi áramigényt, ugyanis hatalmas tároló kapacitásokat kellene létrehozni, melyek viszont valószínűleg sokszorosára növelnék az áram kilowattonkénti árát.
Értelmetlen arról beszélni, hogy át kell térni zöld energiatermelésre amíg meg nem oldjuk az olcsó áramtárolást, és fel nem számoljuk a kiesések fosszilis alapú fedezését.
CO2 ÉS A TÉLI FŰTÉS
A hazai energiamix jelentős részét képezi a gázbehozatal, amit a lakosság nagy hányadában a téli fűtésre fordít. Bizonyos politikai erők úgy vélik, hogy az atomerőműre szánt összeget lakossági hőszigetelésre kellett volna fordítani, ami roppant szakmaiatlan elképzelés, ugyanis ezzel csak a gázbehozatalt csökkentenénk, már amennyire csökkenne, lévén hogy a konvektoros fűtéssel rendelkezők költségeit ez csak kicsit enyhíthetné. Az árammal fűtés pillanatnyilag (2017. 12.) 2,2-szer drágább, mint gázzal fűteni (?), és mivel áramot 50%-ban fosszilis üzemű erőművekben állítunk elő, ezért az árammal fűtésre áttérés nem lenne semmilyen szempontból “célszerű”.
ATOMENERGIA
Ha az atomerőműre szánt összeget lakossági hőszigetelésre költöttük volna, azzal nem oldottuk volna meg a biztonságos, zökkenőmentes áramtermelést. Az áramtermelés jelenleg nemzetek között diverzifikált, vagy felosztott, így ebből mindenkinek ki kell venni a részét, és azt is tudomásul kell venni, hogy ezen a termelési területen az államok a legnagyobb szereplők. Az állam feladata az, hogy az árampiacon jó áron értékesítse a magyar áramot, és jó áron vásároljon az igények fedezésére.
Atomenergiával olcsón állíthatunk elő áramot úgy, hogy ezeknek a kapacitásoknak magas a rendelkezésre állása, és a rendes üzem során hulladékot állítanak elő, azaz nincs környezeti kibocsátásuk.
VÍZENERGIA HASZNOSÍTÁS
Bős-Nagymaros megakadályozása valamiért a rendszerváltás szimbólumává vált, holott a vízenergia hasznosítása a legkisebb kibocsátással járó, és legolcsóbb energiatermelési mód. Vízenergiával 3 Ft-ért állíthatunk elő egy kW áramot, szemben a 11-17 Ft-os atomerő hasznosítással. Bár az erre szolgáló víztározók járnak bizonyos környezetterheléssel, de valahogy ki lett rekesztve a közbeszédből, hogy pozitív hatásuk is van: az árvízvédelem területén, vagy a talajvízszint, a medernyomás, és a vízmagasság szabályozásában, melyek viszont kedvezőek lehetnek az élővilágra. A világban folyamatosan építik a vízerőműveket, és csak nálunk lettek “meghiúsítva” az ilyen irányú törekvések.
Szegénység, jövedelem, javakhoz jutás
A SZEGÉNYSÉG MEGKÖZELÍTÉSI MÓDJAI
Korunk politikai elitje két módon gondolkodik a szegénységről: szélsőliberális módon, tehát a szegény maga tehet a szegénységéről, vagy konzervatív módon azt mondja: “aki nem dolgozik ne is egyék”. Korunk elitje nem veszi tekintetbe a méltányosság elvét, azt, hogy a jelenlegi gazdasági kirekesztettek nem dönthettek sem a politikai sem a gazdasági struktúráról, és úgymond ez történelmileg rájuk lett oktrojálva, vagy mondhatjuk úgy is, hogy beleszülettek. Ez a felfogás azt mondja: a szegények képtelenek alkalmazkodni a civilizációs körülményekhez.
Ezzel szemben más megközelítésben is vizsgálhatjuk a kérdést: a társadalom is alkalmazkodhatna a szegényekhez, és az egyre növekedő kibocsátásból tisztán méltányossági alapon juttathatna a szegényeknek, és leszakadóknak – történetesen azért mert a tömegek elégedetlenségének fokozódása megingathatja a politikai rendszert. Viszonylag közismert, hogy un. liberális demokráciát olyan országban lehet stabilan működtetni, ahol erős, működőképes középosztály van, és hazánkban (is) folyamatosan zsugorodik a szűk középosztály.
A helyes eljárás a szegénységgel kapcsolatban talán az lehetne, ha a politika nem abból indulna ki, hogy ha a szegények nem artikulálják a politikai elképzeléseiket, akkor nem kell velük törődni, ugyanis a történelem lapjai arról tanúskodnak, hogy az ilyesfajta felgyülemlett feszültségeket szokták meglovagolni az újsütetű világmegváltó pártvezérek. A társadalmi feszültségeket be kell csatornázni a politikába, és nem szabad a szőnyeg alá söpörni.
A SZEGÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI ÉRTELEMBEN
A közgazdasági alapelvek szerint annyit fogyaszthatunk, amennyit elő is állítunk. (kissé triviálisan megfogalmazva) Mindazok a fogyasztási formák, melyeket a külföld fedez, és beáramlással kerülnek a honi piacra, vagy exporttal ellenételezzük, vagy adósság-növekedéssel, vagy a “családi ezüst eladásával”. A józan gondolkodás értelmében elsősorban exporttal kellene fedezni a külföldi termék beáramlást, csak az exportképességünk alapja a megfelelő honi tőke (tőkés), és a versenyképes képzett munkaerő jelenléte lenne. Éppen ezért problémás az Alapjövedelem gondolata, mert felvetődik az, hogy az így létrejövő többletfogyasztást ki kellene előállítsa, a külföld, vagy a honi gazdaság (tőkések)? A többletfogyasztás előállításának problémája két módon vethető fel: mit tennének a tőkések, ha ők fizetnék a Feltétel Nélküli Alapjövedelmet, vagy mit tennének a munkások (középréteg), ha ők fizetnék, és/vagy nőne a munkaidejük. Az Alapjövedelmet pénzosztogatásként értelmezni igen káros lenne, mert a pénzosztogatás erős inflációt okozhatna.
A jelen politikai és gazdasági körülmények között valószínűleg egyensúlyozni kellene a szociáldemokrata jellegű ESÉLYTEREMTÉS és FELÜLRŐL ALULRA ELOSZTÁS, a versenyképességet javító KÉPZÉS, és a MÉLTÓSÁG MEGŐRZÉSE elvek között – ami már a szociális háló feladatkörébe tartozna.
ÚJ SZEMLÉLETMÓDOK
A politika és a “kiszolgáló” apparátusok és médiumok jellemző módon hamisan tálalják a gazdasági viszonyokat, melyek akadályozzák a szembenézést. A GDP növekedésének rendszeres emlegetése, a munkanélküliség, az infláció nem adnak hű képet a honi viszonyokról, mert pl. a GDP esetén tárgyalni kellene azt is, hogy a többségi társadalom jövedelme milyen mértékben nőtt a GDP növekedéséhez viszonyítva. A munkanélküliség sem az állástalanokat mutatja, hanem a “még regisztrációban lévőket”, az infláció pedig elfedi azt hogy az átlag mit tud betenni abba a “vásárlói kosárba” amivel a közgazdász az infláció számításánál dolgozik. Ezeket a hivatalos mutatókat vagy el kell felejteni, vagy a közállapotok jobb áttekintése érdekében tovább kell fejleszteni.
A humanizmus és civilizációs alapelveink
Az alkotmányosság, a jog, és egyáltalán a “helyes” fogalma emberi fogalom, a jó (tehát morálisan megalapozott) politizáláshoz elsősorban olyan emberek lehetnek alkalmasak, akiknek helyén van a szívük. A politikum egésze nem lesz pusztán attól megfelelő, ha kellően iskolázott, emellett szükség van nagy fokú együttérző képességre, szolidaritásra.
Az alkotmányos rend helyreállítása
Még egy alkotmány sem felelt meg a szuverenitás elvének, ugyanis egy alkotmányt sem bocsátott a politikum a nemzet elé elfogadásra. Mindaddig, míg ez nem történik meg, és esetleg ki nem alakul egy többségnek megfelelő alkotmányszöveg, addig nem beszélhetünk demokráciáról sem.