A demográfiai probléma megoldására új szemléletmódokat kell kialakítani a politikában. Egyrészt a politikának vannak ÖSZTÖNZŐI arra, hogy megállítsa a népességfogyást, másrészt a demokratikus politikusnak van ezen a téren egy TUDOMÁSUL VÉTELI KÖTELEZETTSÉGE is. Az utódvállalás spontán folyamat, ami egyrészt a szuverén gondolkodású állampolgárok magánügye, másrészt egyben közügy is, mert a nyugdíjainkat az utódok fogják kitermelni.
NEMZETI ÜGY
A demográfiai probléma pánikot kelt bizonyos körökben, mellyel kapcsoltban szintén tudomásul vételi kötelezettsége van a demokratikus politikusnak, és nincs olyan joga hogy elvitassa ezt az aggodalmat. Az egyén a túlélését a nemzetben képzeli el, és ez egy elfogadott beállítódás, illetve a nemzeti integritás megőrzése egyben összekapcsolható a sokszínűségre törekvéssel és valójában összehangolható a liberalizmussal. (ami különben vitatja a fontosságát.) A nemzet tehát érték, és fennmaradására hatékony vállalásokat kell tenni a politikai közösségnek.
KÖZGAZDASÁGI ALAPVETÉS
A helyes eljárás az lehetne, ha a gyermekvállalásra kialakított ösztönzők ellensúlyoznák a családalapítást háttérbe szorítók belső ösztönzőit. Ennek kikutatása komoly feladata lenne, ugyanakkor néhány szempontot máris fel lehet sorolni.
A FENNTARTHATÓSÁGI cél értelmében kijelenthető, hogy az aktuális nyugdíjakat (mint jövedelem tömeget) az aktuális foglalkoztatottak termelik ki, akiktől adókkal és járulékokkal van ez az összeg beszedve a felosztó-kirovó nyugdíjak fedezésére. Itt egy igen egyszerű összefüggést kell meglátni: kevesebb utódnak nagyobb termelékenység / versenyképesség mellett kell a nemzeti jövedelmet megtermelni. A nagyobb termelékenységhez általában nagyobb (“újabb”) tőkéket kell bevonni a termelés javítására, a nagyobb versenyképességhez pedig jobb képzettségi szintre van szükség. A politikának fel kell hagynia a pótcselekvésekkel, és ebben az ügyben a megfelelő politikai intézményi hátteret kell létrehoznia.
A MEGVALÓSÍTÁS NEHÉZSÉGEI
A termelékenység és a versenyképesség javítása a megvalósítás szemszögéből a tőke ügye és feladata, és az állam csak olyan intézményes keretekkel szolgálhat, amiben a produktív erők kibontakozhatnak. Példaként fel lehet hozni Észak- és Dél-Amerika esetét aholis északon jólét van, míg délen sokkal szerényebb szinten élnek az állampolgárok. Óriási problémát jelent az, hogy egy gyermek felnevelése 10-13 millió forint, amit a szülőnek a jövedelméből kell fedeznie, és az erre fordítható összeg nagyban meghatározhatja a gyermek majdani versenyképességét. Más típusú probléma is felvetődik ebben a kérdésben: ha a közösség “befektet” egy fiatal felnőtt versenyképességébe az iskoláztatáson keresztül, akkor jogos-e, hogy ez a fiatal külföldre távozik, és cserbenhagyja azokat, akiknek esetleges sikerét köszönheti? Ezeket a problémákat konszenzusosan, társadalmi egyeztetéssel kellene tisztázni.
