All posts by : A1

Azt a kérdést kell feltenni elsőként: az integráció alatt jogi egységességet értünk, vagy beleértjük a gazdasági felzárkózást, a jóléti kibontakozást, és a magállamok felé közeledést is?

AZ INTEGRÁCIÓ NEMES GONDOLAT HA AZ EGYENLŐSÉGRE ÉS A FELZÁRKÓZÁSRA ALAPUL

Az integráció nemes eszméje napjainkra kiüresedett, az egységesítés befulladt, a felzárkózás minden erőfeszítés ellenére elakadt. Az Unió perifériái rendszert váltottak abbéli reményükben, hogy felfejlődhetnek Európa vezető államai szintjére, de napjainkra ez meghiúsulni látszik. A jogrendszer harmonizációja folyamatosan előrehaladt, de ezt nem kísérte a gazdasági egységesülés, és jóléti “kiegyenlítődés”.

Azzal az illúzióromboló jelenséggel szembesülünk, hogy a “mintaállamokról” szóló hírek utólag propagandává silányulnak, ugyanis jellemző módon a bekapcsolódó volt szocialista államok nem érték el az 1998-as foglalkoztatási szintet. Ha nem érték el, akkor miért beszélünk mintaállamokról? Miért nem érte el a bérszínvonal a rendszerváltók esetén sem pl. a görög vagy a portugál szintet, pedig a GDP tekintetében egyesek már felzárkóztak? Minek köszönhető a 30%-50%-os különbség? Miféle integrációról beszélünk, ha akár ugyanolyan teljesítmény esetén sem valósul meg a felzárkózás?

MILYEN ÉRTÉKVÁLASZTÁSRÓL BESZÉLÜNK?

Azt is mondják, hogy értékválasztás valósult meg az Európai Uniós belépéssel. Ennek kapcsán viszont azt a kérdést kell feltenni, hogy milyen értékek mentén nézi el az Unió a csalárd devizahitelezést? Miért támogatja a közép-keleti illegális bevándorlók letelepítését? Milyen értékválasztásról beszélünk, amivel a csőd szélére került görögök kapcsán szembesülünk?

Hogy lehetséges Uniós tagként az Orbán kormánynak alkotmánytalanul alkotmányozni? Milyen értékválasztás az, amiben egyes uniós politikusok tiltakoznak a magyar határon felállított kerítés ellen, ami az illegális határátlépőket volna hivatva akadályozni?

Lehetséges-e, hogy az Unió nem egy közös értékekre alapuló közösség, hanem egy megalomán birodalmi projekt? Ami egyfajta új hatalmi tényezőként akar a nemzetállamok felett hatalmat gyakorolni?

Számtalan kérdés vetődik fel a jogállamisággal kapcsolatban, és legelsősorban az, hogy milyen jogviszony mutatható ki az állampolgár és az alkotmány között. Az alkotmány egy jogokat és kötelességeket felvonultató dokumentum, ami az állampolgári kötelességek miatt formailag szerződésnek számít. A szerződés pedig “szerződő felek” között köttetik, jelen esetben a politikai közösség, és az állampolgár között – csakhogy ez a szerződés a valóságban sosem kerül aláírásra vagy elfogadásra. Kijelenthető, hogy a szerződés szövegét nem az állampolgár fogalmazta, és kijelenthető az is, hogy bebizonyíthatatlan az ő elfogadási gesztusa az alkotmány tételes jogaival kapcsolatban. Az állampolgárt nem kérdezik meg, hogy elfogatja-e az alkotmányos jogrendszert, hanem beleszületik a jogállamba, nálunk történetesen egy olyan jogállamba, amit nyilvánvalóan idegen jogi anyagokból jogászbürokraták átemelve konstruáltak egyszerű összemásolgatással.

Úgy véljük, hogy RENDEZNI KELL az állampolgár jogviszonyát – azaz az aláírásával kell szentesítenie az alkot­mányos­ságnak alávetettséget, és meg kell jelölje mely törvényeket vitat.

Tisztázatlan az állam szerepe a Rousseau-i elvek szempontjából is, mert a világ javainak felosztása félig-meddig megvalósult, amiből a frissen születők ki lettek rekesztve. Elméletileg a Föld javait az emberiség “kapta”, és nem azok a néhai jómódúak, akik meg tudták vásárolni a regionális politikai közösségektől. A jelenlegi öröklődő nagy vagyonokat felfoghatjuk úgy is mint a többség kirekesztését a gazda(g)ságból.
Azt a kérdést kell feltennünk, hogy jogos-e az az állapot, hogy az újszülöttek 2 millió forintos hazai adóssággal jönnek a világra, sőt az Uniós adósság ennél sokkal jelentősebb lehet. Ha valakinek nem volt beleszólása a korábbi pénzek elköltésébe, akkor köteles-e tudomásul venni az ilyen módon rá háruló adósságot? 

Le kell folytatni újra a vitákat a gazdagságról és szegénységről, a tulajdonról, a rendelkezési jogról, a gazdasági kirekesztésről, és a részvételről.

A jogállam a mainstream politikában erősen túl van hangsúlyozva. A jog ugyanis Feinberg szerint “érvényes igény valamire”, amit jómagyarul úgy mondhatnánk, hogy a jog azt jelenti, amit törvényesen megtehetünk. A jog a cselekvés szemszögéből nézve csak legális lehetőség, tehát például a jó életkörülmények kialakításának joga akkor valósul meg, ha rendelkezünk ehhez szükséges jövedelemmel. A jogállamot korunk politikusai valami varázsigének tekintik a jóléti kibontakozásra, és a boldog, örömteli társadalom kialakítására, sőt mintegy ez utóbbiak HELYETT használják.

A jogállam hangsúlyozása helyett inkább garanciákról kellene beszélni a boldog, örömteli társadalom kialakítása érdekében.

A SZEGÉNYSÉG MEGKÖZELÍTÉSI MÓDJAI

Korunk politikai elitje két módon gondolkodik a szegénységről: szélsőliberális módon, tehát a szegény maga tehet a szegénységéről, vagy konzervatív módon azt mondja: “aki nem dolgozik ne is egyék”. Korunk elitje nem veszi tekintetbe a méltányosság elvét, azt, hogy a jelenlegi gazdasági kirekesztettek nem dönthettek sem a politikai sem a gazdasági struktúráról, és úgymond ez történelmileg rájuk lett oktrojálva, vagy mondhatjuk úgy is, hogy beleszülettek. Ez a felfogás azt mondja: a szegények képtelenek alkalmazkodni a civilizációs körülményekhez.
Ezzel szemben más megközelítésben is vizsgálhatjuk a kérdést: a társadalom is alkalmazkodhatna a szegényekhez, és az egyre növekedő kibocsátásból tisztán méltányossági alapon juttathatna a szegényeknek, és leszakadóknak – történetesen azért mert a tömegek elégedetlenségének fokozódása megingathatja a politikai rendszert. Viszonylag közismert, hogy un. liberális demokráciát olyan országban lehet stabilan működtetni, ahol erős, működőképes középosztály van, és hazánkban (is) folyamatosan zsugorodik a szűk középosztály.

A helyes eljárás a szegénységgel kapcsolatban talán az lehetne, ha a politika nem abból indulna ki, hogy ha a szegények nem artikulálják a politikai elképzeléseiket, akkor nem kell velük törődni, ugyanis a történelem lapjai arról tanúskodnak, hogy az ilyesfajta felgyülemlett feszültségeket szokták meglovagolni az újsütetű világmegváltó pártvezérek. A társadalmi feszültségeket be kell csatornázni a politikába, és nem szabad a szőnyeg alá söpörni.

A SZEGÉNYSÉG KÖZGAZDASÁGI ÉRTELEMBEN

A közgazdasági alapelvek szerint annyit fogyaszthatunk, amennyit elő is állítunk. (kissé triviálisan megfogalmazva) Mindazok a fogyasztási formák, melyeket a külföld fedez, és beáramlással kerülnek a honi piacra, vagy exporttal ellenételezzük, vagy adósság-növekedéssel, vagy a “családi ezüst eladásával”.  A józan gondolkodás értelmében elsősorban exporttal kellene fedezni a külföldi termék beáramlást, csak az exportképességünk alapja a megfelelő honi tőke (tőkés), és a versenyképes képzett munkaerő jelenléte lenne. Éppen ezért problémás az Alapjövedelem gondolata, mert felvetődik az, hogy az így létrejövő többletfogyasztást ki kellene előállítsa, a külföld, vagy a honi gazdaság (tőkések)? A többletfogyasztás előállításának problémája két módon vethető fel: mit tennének a tőkések, ha ők fizetnék a Feltétel Nélküli Alapjövedelmet, vagy mit tennének a munkások (középréteg), ha ők fizetnék, és/vagy nőne a munkaidejük. Az Alapjövedelmet pénzosztogatásként értelmezni igen káros lenne, mert a pénzosztogatás erős inflációt okozhatna.
A jelen politikai és gazdasági körülmények között valószínűleg egyensúlyozni kellene a szociáldemokrata jellegű ESÉLYTEREMTÉS és FELÜLRŐL ALULRA ELOSZTÁS, a versenyképességet javító KÉPZÉS, és a MÉLTÓSÁG MEGŐRZÉSE elvek között – ami már a szociális háló feladatkörébe tartozna.

ÚJ SZEMLÉLETMÓDOK

A politika és a “kiszolgáló” apparátusok és médiumok jellemző módon hamisan tálalják a gazdasági viszonyokat, melyek akadályozzák a szembenézést. A GDP növekedésének rendszeres emlegetése, a munkanélküliség, az infláció nem adnak hű képet a honi viszonyokról, mert pl. a GDP esetén tárgyalni kellene azt is, hogy a többségi társadalom jövedelme milyen mértékben nőtt a GDP növekedéséhez viszonyítva. A munkanélküliség sem az állástalanokat mutatja, hanem a “még regisztrációban lévőket”, az infláció pedig elfedi azt hogy az átlag mit tud betenni abba a “vásárlói kosárba” amivel a közgazdász az infláció számításánál dolgozik. Ezeket a hivatalos mutatókat vagy el kell felejteni, vagy a közállapotok jobb áttekintése érdekében tovább kell fejleszteni.

ELLÁTÁS BIZTONSÁG

Két kiemelkedően fontos eleme van az ellátás tekintetében a magyar energiamixnek, egyik az áramellátás, a másik a gázellátás. Nem gondolunk bele abba, hogy a kettő között is van fontossági sorrend, ugyanis a gázüzemű berendezéseink működtetésére, begyújtására, szabályozására, a meleg víz keringetésére is áramot használunk. Ebből következik, hogy az ellátás biztonság szempontjából a stabil áramszolgáltatás elengedhetetlenül fontos, mert ahol nincs áram, ott a gázüzemű ellátás sem működhet.

A ZÖLD ENERGIA HÓBORT

A zöld energiatermelés az ellátás biztonság oldaláról szemlélve sajnos számtalan megoldatlan problémát mutat, és ezekkel kapcsolatban a szakemberek nem szolgálnak válaszokkal. A zöld energiára áttérés pillanatnyilag lehetetlen, mert a zöld termelés a nap 20%-ában áll rendelkezésre, ráadásul a napelemek olyan napszakban termelnek, amikor nincs szükség sok villamos energiára. Ha a zöld energiatermelő eszközök csak a nap 20%-ában foghatók termelésre, akkor meg kellene ötszörözni a kapacitásukat a teljes “névleges” ellátáshoz viszonyítva, ami a napi kb 6000 MWh-át fedezhetné. Sajnos még a szakma sem érti meg, hogy milyen nehézségeket jelentene a 24 óra egyötödében állítani elő a teljes napi áramigényt, ugyanis hatalmas tároló kapacitásokat kellene létrehozni, melyek viszont valószínűleg sokszorosára növelnék az áram kilowattonkénti árát.
Értelmetlen arról beszélni, hogy át kell térni zöld energiatermelésre amíg meg nem oldjuk az olcsó áramtárolást, és fel nem számoljuk a kiesések fosszilis alapú fedezését.

CO2 ÉS A TÉLI FŰTÉS

A hazai energiamix jelentős részét képezi a gázbehozatal, amit a lakosság nagy hányadában a téli fűtésre fordít. Bizonyos politikai erők úgy vélik, hogy az atomerőműre szánt összeget lakossági hőszigetelésre kellett volna fordítani, ami roppant szakmaiatlan elképzelés, ugyanis ezzel csak a gázbehozatalt csökkentenénk, már amennyire csökkenne, lévén hogy a konvektoros fűtéssel rendelkezők költségeit ez csak kicsit enyhíthetné. Az árammal fűtés pillanatnyilag (2017. 12.) 2,2-szer drágább, mint gázzal fűteni (?), és mivel áramot 50%-ban fosszilis üzemű erőművekben állítunk elő, ezért az árammal fűtésre áttérés nem lenne semmilyen szempontból “célszerű”.

ATOMENERGIA

Ha az atomerőműre szánt összeget lakossági hőszigetelésre költöttük volna, azzal nem oldottuk volna meg a biztonságos, zökkenőmentes áramtermelést. Az áramtermelés jelenleg nemzetek között diverzifikált, vagy felosztott, így ebből mindenkinek ki kell venni a részét, és azt is tudomásul kell venni, hogy ezen a termelési területen az államok a legnagyobb szereplők. Az állam feladata az, hogy az árampiacon jó áron értékesítse a magyar áramot, és jó áron vásároljon az igények fedezésére.
Atomenergiával olcsón állíthatunk elő áramot úgy, hogy ezeknek a kapacitásoknak magas a rendelkezésre állása, és a rendes üzem során hulladékot állítanak elő, azaz nincs környezeti kibocsátásuk.

VÍZENERGIA HASZNOSÍTÁS

Bős-Nagymaros megakadályozása valamiért a rendszerváltás szimbólumává vált, holott a vízenergia hasznosítása a legkisebb kibocsátással járó, és legolcsóbb energiatermelési mód. Vízenergiával 3 Ft-ért állíthatunk elő egy kW áramot, szemben a 11-17 Ft-os atomerő hasznosítással. Bár az erre szolgáló víztározók járnak bizonyos környezetterheléssel, de valahogy ki lett rekesztve a közbeszédből, hogy pozitív hatásuk is van: az árvízvédelem területén, vagy a talajvízszint, a medernyomás, és a vízmagasság szabályozásában, melyek viszont kedvezőek lehetnek az élővilágra. A világban folyamatosan építik a vízerőműveket, és csak nálunk lettek “meghiúsítva” az ilyen irányú törekvések.