A migrációs krízisre adható válaszok

Tudomásul kell venni azt a tényt, hogy a migrációs válság a “nagyhatalmak”, és első sorban az Egyesült Államok geopolitikai hibái miatt robbant ki. Az arab térség liberalizálása – amit arab nacionalizmusnak nevezünk – kudarcot vallott, mivel a muzulmán térség összetartozása inkább vallási természetű, és itt a polgárok nem nemzetben gondolkodnak, hanem inkább a Korán iránymutatásaiban.

Elsősorban az Egyesült Államok avatkozott be a 2. Világháborút követően az arab térségben, és Dél-Amerikában hogy számára lojális vezetés kerüljön az államok élére, és ezek a puccsok és felforgatások nagy mértékben aláásták a modern “keresztényinek” mondott államok megítélését. A terrorizmus elsődleges okaként a sorozatos puccsokat, és a kizsákmányolást kell megjelöljük, és azt, hogy az atlanti integráció “modern” államai segítő szándéka elsősorban bombázásokban testesül meg.

A szegény tömegek a jobb megélhetés miatt a gazdagabb térségek felé igyekeznek, ami persze természetes jelenség, ugyanakkor egy külföldi állampolgár határátlépése és letelepedése nem jog – legalábbis klasszikus értelemben, és a határátlépés megtagadását meg sem kell indokolni. (Zöld Kártya) Jogokat a politikai közösség azoknak biztosít, akik azt létrehozták, és fenntartják – és a politikai közösségeknek általános irányelve, hogy azokat engedik be országukba, akikről úgy vélik, hogy hasznosak lehetnek a közösségüknek. A zöldhatáron megjelenő migránsok pedig nem ilyen személyek.

AZ UNIVERZÁLIS JOGOK

Képmutatónak tűnik más államoktól az Uniós határon megjelenők kapcsán EGYOLDALÚ szolidaritásra és univerzális jogokra hivatkozni. A lehetséges bevándorlók nyilvánvalóan még hosszú ideig nem tudnának bekapcsolódni a termelésbe, így alapvetően elhibázott az az elképzelés, hogy hasznosak lehetnek Európának. Nem a befogadással kellene kimutatni a szolidaritásunkat, hanem országaik felzárkóztatásával – de azért ne kergessünk ilyesfajta ábrándokat sem, mert utoljára talán a Marshall-segély volt ehhez fogható kezdeményezés, és a liberális világkapitalizmus keretei között nem létezik felzárkóztatás (?) csak önerőből felzárkózás. (hacsaknem bekövetkezik egy paradigmaváltás) Az államok között nincs szociális viszony (és nincs demokrácia), ahogy az államokon belül is a szociális háló sem jótétemény, hanem a kapitalizmus eljárása a politikai feszültségek “szinten tartására”. (az államok közötti viszonyban az erő(egyensúly) elve érvényesül, tehát a nyers természeti törvény)

KORÁN VAGY ALKOTMÁNY?

A közép-keleti térségből jövők többnyire muzulmánok, a célország nyelvét nem beszélik, és sokszor írástudatlanok. A nyugat-európai esetek tanulsága szerint belterjes kolóniákat alkotnak a befogadó országokban, és egyrészt a sikerorientált kultúra részbeni elsajátítása miatt szembesülnek saját kudarcukkal, másrészt félig talajt vesztetté válnak, és így nehezen állítható, hogy megtalálják a boldogságukat új hazájukban. Mindemellett hívőként más alapelveket tartanak szem előtt, és míg az európai ember a jogban és az alkotmányosságban hisz, addig a muzulmánok ennek hajlamosak lehetnek elé helyezni a Koránt, a maguk szentírását.

Nem lenne szabad ezt a két felfogást a politikai közösségben összekeverni, sőt maga a nemzeti-etnikai különválás eleve elejét veszi a fajgyűlöletnek. A történelem lapjai tanúskodnak arról, hogy hasznosíthatja a politika az etnikai különbségeket, és hogy ezzel hogy tereli el a figyelmet az egyre súlyosabb társadalmi problémáktól.   

problemakat_magoldani

A problémákat nem megoldjuk, hanem “átértékeljük” a fejekben


KORUNK POLITIKUSA SZÖVEGEKET ÁLLÍT ELŐ

“Ha minden olyan jól meg az országban, akkor miért kell ezt nyolc percenként bemondani a tv-ben és a rádióban?”
Sajnos jelenleg ez a politikai gyakorlat. A problémákat nem megoldani kívánja a politikus, hanem az emberek tudatát szeretné átformálni a valóság átértékelésére. Ismerjük: “hazudtunk éjjel és nappal…” Nem jólétet kell biztosítani – mert ez különösen nagy feladat lenne – hanem el kell hitetni az emberekkel, hogy jobban élnek. Nem megoldjuk a problémákat, hanem csinálunk “valamit”, – pl. bombázunk, adót emelünk, közalkalmazottakat kirúgunk, megszorítunk – és ezt pozitívan tálaljuk, mivel a tömegek megfelelő előadásban szinte bármilyen hátrányt képesek jótéteményként felfogni.

3-4-ÉVIG TERJED A MEMÓRIÁNK

A politikai gyakorlat része a “3-4 éves memóriatartomány” lehetőségeinek kiaknázása. A politikus gyakorlatának része “a múltat végképp eltörölni” – ha a saját bűneiről van szó, és ezügyben elég hallgatni 3-4 évig, és az társadalmon esett sérelem feledésbe merül. A gyakorlat része az is, hogy a másik tábor bűneit folyamatosan “melegen kell tartani”. A “melegen tartás” technikáját nem csak az “elmúltnyolcévezés”, és a holokausztozás mutatja, de a tüntetések, demonstrációk is.

NŐK DEMONSTRÁLTAK?

Nők demonstráltak Trump ellen, egyben nők jogaiért – csakhogy a nők jogai megvalósultak! A modernitás és a jogállamiság révén az emancipáció megvalósult, így az ilyesfajta küzdelem tárgytalalanná vált. A társadalmi norma része az emancipáció, és a normát senki sem kérdőjelezi meg, és számottevően nincs mit továbbfejleszteni a nők jogain, illetve ha van is mit ezügyben tenni azt hazánkban inkább “finomhangolásnak” kellene nevezzük. (példaként lehetne említeni, hogy a nemzeti politikai önrendelkezés kapcsán sem tartunk tüntetéseket, ugyanis ez számunkra alapvetővé vált, kiálltunk érte hajdanán, kibontakozott, és politikailag le is zárult.)

A nők jogaiért kiállásnak nincs kifutása, nem lehet érdemleges, és fajsúlyosnak mondható célja, tehát az ezirányba törekvés álságos, és elterelő jellegű, és értelmetlen. Álságos politikai tőkét kovácsolni olyanokon, mint a nők elnyomásának bűne, a holokauszt bűn, a rasszista elnyomás bűnének “folyamatos aktualizálása”, a melegjogok megvalósítása és hasonlók, mert ezek valójában a figyelem elterelésnek mondhatók, és azt fedik el, hogy továbbfejlődési törekvéseinkben a demokratikus beleszólást kellene lehetővé tenni a mindennapi politikában, és ezügyben kellene demonstrálunk. Álproblémák helyett valódi problémák megoldására kellene törekednünk.

7

Környezet­vé­delem, környezet­tudatosság

KÖRNYEZETBARÁT, VAGY EMBERBARÁT?


A politikának és a gazdaságnak nem környezetbarátnak, hanem emberbarátnak kell lenni.
Elutasítunk minden olyan nemzetállami szintű kezdeményezést, ami a környezetvédelemre hivatkozva felhajtja az árakat, és a nehéz helyzetben lévőket még nehezebb helyzetbe sodorja. A környezetvédelem nem lehet úgy öncél, hogy közben tömegek életlehetőségeit, kényelmét és komfortját csökkentjük, mert ezzel az ember civilizációs törekvéseivel mennénk szembe. A távlati cél természetesen a FENNTARTHATÓSÁG, de ragaszkodnunk kell civilizációs vívmányainkhoz, a kényelmes és egészséges élethez is.

A FENNTARTHATÓSÁG

A fenntarthatóság valószínűleg a jövő fő politikai irányvonala, mert ideológia-semleges, mentes minden torzítástól, legalábbis a legkevésbé van alávetve az egyoldalú politikai törekvési irányoknak. Elmondható róla az, hogy a három fő politikai rendszer, a konzervatív, a liberális és a baloldalinak egyaránt célja lehet a fenntarthatóság, mert ez normalizálja a társadalmi viszonyokat, és tervezhetővé teszi a jövőt. Egyvalami viheti félre ezt a törekvési vonalat, a neurotikus zöld hozzáállás, ami a közösségeket indokolatlan költségekbe kényszeríti, és amire már akár a közeljövőben figyelnünk kellene.

CO2 ŐRÜLET

A CO2 klímára hatást gyakorló gázként megnevezése nem méréseken, hanem tudományos modelleken alapul. Egy mítosz felépítését látjuk, aminek összes bizonyítása a finanszírozott tudományos szakértők narratíváján nyugszik, és különféle spekulációkon. A Föld történetében ismerünk korszakokat, mikor sokszoros széndioxid szint mellett is jégkorszak volt, Angliában a középkorban szőlőt termesztettek, és a Kárpát-medencében az éves elhúzódó meleg időszak miatt kétszer arattak. Az elmúlt évezredben az 1650-es és az 1770-es évek környékén voltak a leghidegebb időszakok, és ehhez képest melegszik a klíma, és újabb eredmények értelmében a CO2 emelkedés csak követi az egyébként bekövetkező hőmérséklet emelkedést. Roppant káros az, hogy a fejlett államok szélmalomharcot vívnak mikor csökkenteni akarják a széndioxid kibocsátást, mert ezzel erőforrásokat pocsékolnak el egy értelmetlen küzdelemre.
Ezzel szemben meg kellene fontolni hogy Magyarország bekapcsolja az energiatermelésbe kétszáz évre elegendő szénkincsét.  

SZIKESEDÉS, ERÓZIÓ

A modern nagyüzemi mezőgazdaság kimeríti a talajt, és a jelek szerint megindult Alföld elsivatagosodása. A talaj alkotóelemei folyamatosan csökkennek, és időszerű lenne foglalkozni a kérdéssel. Az ezirányú tevékenységet talajmegújításnak nevezzük, és bő száz évvel ezelőtt egy-egy gondos tulajdonos a használat átengedésénél még kikötötte a talajmegújítást, a föld eredeti állapotban megőrzését. Ezt a hagyományt előbb-utóbb ismét alkalmazni kellene.

international-womens-day-ap-img

Jogok és lehetőségek, mint hamis keretek

A modern felfogásúak általában túlmisztifikálják a jogállamot, és többnyire úgy értelmezik, mintha ezzel a jólét automatikusan megvalósulna. A két kérdés folyamatosan összemosódik, amit tisztázni kellene.

A jogállamiság lényege, hogy a jog egyenlően érvényes mindenkire, és hogy “személyes autoritások” helyett a jogelvek uralkodnak.

Az egyszerű egyenlőségnek, és az elbírálás egyöntetűségének viszont helyes törvényeknek kell a keretet biztosítaniuk, melyek a jogfejlődésben kristályosodtak ki, és megfelelnek a társadalom aktuális igazságossággal és méltányossággal kapcsolatos felfogásának. A Fideszes “kőbe vésett alkotmány” elképzelése ellentmond a civilizációs fejlődésnek, kibontakozásnak.

A legkomolyabb probléma az, hogy nem értelmezhető a jóléttel azonosnak a jogállamiság, mert a jog PASSZÍV. Létezik jog valamire, és létezik valamitől mentességre. Az emberi cselekvés szempontjából az elfogadható cselekvést határozza meg, míg maga a cselekvés más feltételeknek is meg kell feleljen.

EGY PÉLDA: Magyarország “jogállam”, mert “mindenkinek joga van elegendő egészséges élelmiszerhez”, ugyanakkor most 2017-ben 3,7 millió ember (az ország harmada) “szűkösen táplálkozik”. Ez rávilágít egy súlyos problémára, hogy a jogállam önmagában nem szolgál megoldással bizonyos életszituációkban, mivel csak lehetőségeket jelent ki. A jogok megvalósulásának garanciáit viszont semmilyen nyilatkozat nem deklarálja, tehát ezt a nyilatkozatot civilizációs kötelességünk lenne megfogalmazni.

A jogfejlődés, a visszamenőleges jogalkotás tilalma, és a jogállamiság tiszteletben tartása is mitikus formában bukkan fel a mainstream-ben, és a megszólalók mindig azt az elvet veszik elő, amire szükségük van, például a Genfi Egyezményt megsértő Guantanamo-i létesítmény az amerikai emberek jogai védelmére szolgál; a rabszolgatartás, a gyarmati kizsákmányolás és a német koncentrációs táborok is törvényekkel megtámogatva valósultak meg; illetve Jugoszlávia szétszakadását és a német egyesítést az unió elismerte, míg ellenzi a katalán különválást, és a krími Oroszországhoz csatlakozást.
Úgy tűnik, mintha maga a “tételes” jog is képlékeny lenne, és tisztán interpretációtól függne valamit helyesnek vagy helytelennek állítani – tehát egy sokkal mélyebb morális válság húzódik meg a háttérben, amivel komolyan foglalkoznunk kellene.

1124_market1

Magyarország gazda­sági kibon­takozása

A rendszerváltást követően roppant dilettáns módon a kormányzópártok úgy gondolták, hogy a magyar “kilábalást” a külföldi tőke bevonására alapozzák. Ugyanakkor a külföldi tőke bevonása és honi megtérülése elviszi a bérnövekedést…

A szabadság­eszmény kibő­vítése

A szabadság­eszmény kibő­vítése

Korunk “politikailag korrekt” szabadságeszménye a jelek szerint továbbfejlesztésre szorul. Egyre nyilvánvalóbbak a globalizmus és a kapitalista világgazdaság viszonyainak köszönhető ellentmondások, lévén hogy a nemzetek között bizonyos “tényezők” szabadsága JOBBAN ÉRVÉNYESÜL – ha csak a háborúkat, az offshore-t vagy a fenntarthatóságot tartjuk szem előtt. A szabadság aktuális értelmezése az, hogy “megtehető az, ami mások jogait nem sérti”.

A pontosabb leírás viszont beszél valamire való szabadságról, és valamitől való szabadságról, illetve az eszme fejlődése során a szabadságelv kibővült a nemesi kiváltságokból előbb a politikai közösségek férfiaira, majd nőire is. Immáron a szabadságra törekvés minden ember jogos és elismert törekvése, ami a szabad gondolkodásban, szabad megnyilvánulásban és cselekvésben mutatkozik meg.

Csakhogy a jogok, mint az ‘aktuálisan legális cselekvések’ csak lehetőségek, melyeket nagy mértékben befolyásol az alkotmányozó többség kulturáltsági színvonala. Az alkotmányozó többség dönti el mi legális, és ennek kontrollját az alkotmánybíróság gyakorolja, ami viszont az alkotmányozó hatalom alkotmányát “csak” magyarázza. Ennélfogva maga az alkotmány is lehet jogelveket sértő, ugyanis a kodifikált jog is lehet színvonaltalan, igazságtalan, vagy egyenesen kirekesztő.

Új szabadságeszmény: a szabadság alapja a méltó gazdasági önrendelkezés.

Korunk szabadságát bővíteni kell, mert a legálisan megtehetők garantálása nem teszi lehetővé automatikusan pl. a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez jutást, a lakhatást, a kultúrához jutást. (stb.) A tudomány főárama elbeszél a méltányosság mellett, a politikai irányzatok pedig olyan metaforákkal tematizálják a lakosságot, melyek lényegében hamisak. A konzervatív értékrend szerint a “rend” a szabadság alapja, pedig általában az elnyomás hivatkozik a rendre. A liberális értékrend szerint a szociális piacgazdaság nyújtja a legnagyobb szabadságot, csakhogy a piacon a farkastörvények szerint küzdünk a túlélésért, illetve “szociálisnak” nem a piacot nevezzük, hanem a gondoskodó államot, aminek ténylegesen is van szociális rendszere. A kommunista eszmény szabadsága már egyenesen az államban testesíti meg a szabadságot, és ebben kell (!) feloldódnia a “proletár” munkásnak. Ezek az eszmények egy-egy szabadságeszmény kijelentésekor nem fogalmazzák meg az elnyomott tényezőt: a liberális az egyén támogatásával alattomos módszerrel elnyomja a közösséget, a kommunista és a konzervatív a szabadságra hivatkozva elnyomja az egyént.

Korunk szabadságeszménye úgy tud továbbfejlődni, ha az egyén szabadsága MELLETT foglalkozunk a közszabadsággal, és történetesen ellenállunk a szociális és esélyteremtő állam konzervatív leépítésének, és ellenállunk az elvtelen liberális banki és multitámogatásoknak, és a bombázással segítő rendszerváltó háborúknak. Olyan szabadságeszményre van szükség, ami bevonja a figyelem fókuszába a GAZDASÁGI ÖNRENDELKEZÉS megvalósulását is, és képes szembenézni azzal, hogy a világ kibocsátásának növekedése hogy jár egyesek irracionális gazdagodásával, és a többség szegényedésével – tehát cselekvési szabadságuk csökkenésével.

bionikus_agy

Az alkotmányos rend helyreállítása

Még egy alkotmány sem felelt meg a szuverenitás elvének, ugyanis egy alkotmányt sem bocsátott a politikum a nemzet elé elfogadásra. Mindaddig, míg ez nem történik meg, és esetleg ki nem alakul egy többségnek megfelelő alkotmányszöveg, addig nem beszélhetünk demokráciáról sem.

soros_problema

Soros György két megvilágításból

Soros György személyével kapcsolatban legelsősorban azt a kérdést kell feltegyük, hogy morális értelemben hogy tudunk a személyét illetően mérleget vonni. Egy ilyesfajta mérleg felállításánál azt kellene szem előtt tartanunk, hogy vele kapcsolatban milyen pozitív tevékenységeket hozhatunk fel, és milyen negatívumokat.

Választás 2014

Visszatekintés a 2014 április 6-i országgyűlési választásra

2014-ben a választáson 62 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP a szavazatok 44,87, az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok 25,57, a Jobbik 20,22 míg az LMP 5,34 százalékot szerzett.
Ezek a listás eredmények végül 133 parlamenti mandátumot jelentettek a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, 38-at az ötpárti baloldali együttműködésnek (melyből 28 hely az MSZP-nek, 4 az Együtt-PM-nek, 4 Demokratikus Koalíciónak, 1 pedig a Magyar Liberális Pártnak jut), 23-at a Jobbiknak, valamint 5 helyet az LMP-nek. Mindez azt jelenti tehát, hogy a Fidesz-KDNP mandátumaránya mintegy másfélszerese a szavazatarányának, azaz másfélszer több mandátumhoz jutott, mint amennyi a szavazatok arányos megoszlása alapján járt volna. A másik három parlamentbe jutott formáció különböző mértékben, de egyaránt vesztese a rendszernek,
mivel mandátumarányuk elmarad szavazatarányuktól.

A 2014-es választásokon alapvetően új szabályok szerint szavazhattunk:

  • lecsökkent a parlamenti helyek száma 386-ról 199-re
  • nőtt az egyéni választókerületben megszerezhető mandátumok száma. (A 2010-ig működő rendszerben a 386 mandátum közül 176-ot, vagyis az összes hely 46% százalékát lehetett egyéni választókerületekben megszerezni, az új választási szisztémában a 199 parlamenti hely közül 106-ért folyik közvetlen küzdelem, ami az összes parlamenti hely 53 százaléka.
  • új választókerületi beosztás lépett érvénybe.
  • a korábbi kétfordulós rendszer helyébe egyfordulós választás lépett, amelyben relatív többséggel lehetett nyerni.

Ha 2014-ben is a régi, kétfordulós szabályok szerint választottunk volna, úgy a 106-ból 85 helyen lett volna második forduló: csak 21 választókörzetben végzett ugyanis a győztes 50 százalékot meghaladó eredménnyel. Az egyfordulós választásnak köszönhetően lényegesen kevesebb szavazattal lehetett egyéni mandátumot  nyerni, mint korábban, ráadásul a győzteskompenzáció miatt az egyéni választókörzetben nem volt „elveszett” szavazat: a győzelemhez nem szükséges szavazatok az országos listán hasznosultak.

  • győztes töredékszavazatok (győzteskompenzáció) rendszere.

Ennek értelmében az egyéni mandátumot szerző jelölt töredékszavazatként az országos listára visz
minden olyan szavazatot, amennyivel többet szerzett, mint a második helyen végző jelölt. A korábbi rendszer csak a vesztes töredékszavazatokat ismerte: azaz a vesztes jelöltekre leadott voksok kerültek az országos listára, ahol egy arányosító formula segítéségével lett belőlük mandátum. A győzteskompenzáció tehát az egyéni választókerületekben eleve győztes pártot az országos listás mandátumkiosztásnál is segíti. A győzteskompenzáció a legerősebb, legtöbb körzetet nyerő pártot segíti, ráadásul minél megosztottabb ellenzékkel áll szemben, annál jobban, hiszen minden, nem a második helyen végző pártra leadott voks közvetetten őt erősíti. A 2014-es választásokon a győzteskompenzáció végül hat mandátumot jelentett a Fidesz-KDNP-nek, ami a parlamenti helyek három százaléka – ráadásul e hat mandátum nélkül a pártnak nem lett volna kétharmada.

  • szavazhattak a magyar állampolgárságot szerző külhoni szavazók

A kettős állampolgárságról szóló törvény 2010-es meghozatalakor még nem volt szó szavazati jogról, az új választási rendszer elfogadására úgy döntöttek, hogy a határon túli magyarok regisztráció után levélben, az országos listákra (tehát egyéni körzetekben nem) szavazhatnak. Ez összesen mintegy 128 ezer szavazatot
jelentett, aminek közel fele Romániából érkezett. A határon túli levélszavazatok megoszlása a várakozásokat is felülmúlóan alakult: bár elemzői konszenzus volt ugyan abban, hogy a szavazatok többsége a Fidesz-KDNP-re érkezik majd, a 95 százalékos arány rendkívülinek mondható.A bő 120 ezer szavazat az országos listán egy mandátumot hozott a pártszövetségnek.

A 2002 után a választási rendszer erősen szelektált: a parlamentbe be nem jutó, „elveszett” szavazatok jóval kisebb arányban fordultak elő, ráadásul ezen szavazatok legnagyobb része kifejezetten egy konkrét pártra érkezett. Ehhez képest 2014-ben nem volt ilyen „húzópárt”: a 14, a parlamenti küszöbtől messze elmaradó induló együtt kapott 3,6 százaléknyi voksot.

A 2014-es választásokon a Fidesz-KDNP olyan eredménnyel végzett, ami minden – nem tisztán arányos – választási rendszerben többséget eredményezett volna. Az 1990-2010 között működő magyar választási rendszerben ugyanakkor ez az eredmény nem jelentett volna kétharmadot, ahhoz a választási szabályok tudatos megváltoztatására volt szükség. A győzteskompenzáció nélkül vagy a határon túliak szavazati jogának hiányában a Fidesz-KDNP csak egyszerű parlamenti többséghez jutott volna.

Az ismételt kétharmad birtokában ráadásul a Fidesz-KDNP bármikor képes megváltoztatni a választási szabályokat, ami egy komoly bizonytalansági tényezőt jelent a magyarországi választások jövőjét illetően.

– az összeállítás során a Republikom Intézet választási elemzésének egyes elemeit is felhasználtuk –