voting

Ki ismer magára? A nemszavazók profiljai

A korábbi választásokat követő elemzésekből az derült ki, hogy a szavazástól távolmaradó minden öt személy közül egy a szavazás napján döntött úgy, hogy nem megy el szavazni.

A nem szavazókat elég pontosan be lehet osztani az alábbi profilok egyikébe:

Feltétlenül távolmaradók
Ők sohasem szavaznak. Mindegy mi történik, ki indul, őket nem érdekli. A nem szavazók több, mint negyede tartozik ide, és enyhe emelkedést mutat a számuk.

Megfontolt távolmaradók
E besorolásba azok tartoznak, akik a szavazás napját megelőző hónapok vagy hetek folyamán döntenek a szavazástól való távolmaradás mellett. Mérlegelik, hogy mi a kisebbik rpssz: ha szavaznak valakire, akiben nagyon nem bíznak, vagy ha meg sem jelennek a választáson. Ők a távolmaradók egyharmada.

Impulzív távolmaradók
Ők az utolsó pillanatig lamentálnak. Figyelik az eseményeket, és hatnak rájuk a szavazás napját megelőző friss impulzusok is. A döntést közvetlenül a szavazás előtti nap, vagy a szavazás napján hozzák meg. 35 % körüli az arányuk.

Látható, hogy mindhárom csoport közel azonos tömeget foglal magába, ugyanakkor egyáltalán nem homogén közeg, hiszen a döntésük hátterében nagyon más indokok állnak.

A választástól való távolmaradás okai

A távolmaradók legfőbb indoka a politika iránti bizalom hiánya – vagyis sem a pártokban, sem a politikusokban nem bíznak, és nem hiszik, hogy meg tud változni ez az állapot. Ide tartoznak azok a gyakran hallott megjegyzések, hogy úgyis mindenigy csak lopni akar, meg hogy nincs is köztük különbség, mert a háttérben mindent leosztanak egymás között, és csak szerepjáték ez az egész.

A következő indok, hogy az ő részvétele nem változtat semmin. Ő csak 1 a sok millióból. Miért pont az ő szavazat döntene?!

Jó lenne ezen túllépni, és tudomásul venni: a demokrácia csakis akkor fog normálisan működni, ha nem vagyunk közömbösek és passzívak. Ellenkező esetben ugyanis a politikusok ezt kihasználják.

Tags: No tags