gy-bírálható-megalapozottan-a-Fidesz-tevékenysége

A Fidesz megala­pozott bírálata

Az a képtelen állapot uralkodik hazánkban, hogy mindenki szidalmazza a kormánypártot, ugyanakkor ez nagyon gyakran megalapozatlan, illetve nyilvánvaló, hogy ezek a reakciók világnézeti felfogásbeli különbségből származnak, tehát érzelmi alapokon állnak. Ezzel szemben meg lehet fogalmazni un. megalapozott kritikát is, erre teszünk most kísérletet, és ezt a kritikát egyben megoldandó problémafelvetésnek is tekintjük.


  1.   Jogelvekkel szembemenő alkotmányozás
A parlamenti politikai elitnek nem volt joga új alkotmányt életbe léptetni, az alkotmányt alaptörvénynek átnevezni, és a Magyar Köztársaságot “leváltani” Magyarország nevű állammal. Államot a szuverenitás értelmében a népnek van joga alkotni, és azt érvényes népszavazáson többséggel kell hivatalosan elfogadnia. A magyar állam pillanatnyilag törvénytelenül működik.

  2.   Részvétel a csalárd devizahitelezés fenntartásában.
A Fidesz az átvert adósoktól megtagadta a kérdés igazságos rendezését, és mentette a bankok hibás pénzügyi konstrukcióját a különféle eljárásokkal. (pénzbiztos, forintosítás, árfolyamgát gyűjtőszámlával, eszközkezelő, stb.) Ezzel szemben a hitelnek nevezett kölcsön hibás konstrukció volt, mert egy kölcsön esetén a tőketartozás nem nőhet szabályos szerződéses törlesztés esetén, így ez kimerítheti a csalás tényállását is, és a Fidesz ennek visszamenőleges jellegű legalizálásában vett részt.

  3.   A Fidesz “Konzultációja” áldemokratikus megoldás
A konzultációs kérdőívek közönséges politikai szélhámosságnak nevezendők, mert semmiféle garancia nincs arra, hogy a visszaküldött íveket ellenőrzött módon összesítenék, a kérdésre adott válaszok pedig semmiféle kötelezettséget nem jelentenek a kormány tevékenységével kapcsolatban.

  4.   A szokványos államrend megtörési kísérlete
A Fidesz felhígította az alkotmánybírói kart számára lojális személyekkel, kísérletet tett a bíróság rendszerének olyan átalakítására, amiben szabadabban “befolyásolhatók” az események, ügymenetek. A pénzfelügyeletet beolvasztotta a titkosított működésű MNB-be, valószínűleg azért, hogy a csalárd devizahitelezés felelősségét áttegye a Nemzeti Bankba. Kinevezte Polt Péter főügyészt és Áder János köztársasági elnököt, melyek lojalitásával kapcsolatban nem lehetnek kétségeink. Ellehetetlenítette a népszavazásokat, mert olyan magas kritériumokat szabott, ami miatt valószínűleg nem lesz több érvényes népszavazás Magyarországon.

  5.  A gazdagoknak kedvező egykulcsos adó bevezetése
Az egykulcsos adó jelentősen csökkentette a gazdagok adóját, viszont a legkisebb keresetűek jövedelmét visszavágta. Egy következő tisztességes politikai erőnek erkölcsi kötelessége visszaállítani a progresszív adózást, amit civilizációs vívmánynak tekintünk.

  6.  A munkajogok csorbítása, és a szakszervezetek korrumpálása
A munkajogok lefaragása hosszú távon egyaránt hátrányos mind a munkaadók, mind a munkavállalók szempontjából, mert a rossz körülmények között dolgozók egészsége tönkremehet, és nehézségeik megszüntetésre más munka után nézhetnek. Irányadó inkább a német “rajnai kapitalizmus” modellje lehetne, ahol a munkások aktívan vannak bevonva a döntésekbe, és érdekeltek a termelésben.

  7.  A foglalkoztatás közmunkásokkal bővítése
Hihetetlen dilettantizmusra vall az, hogy nagy tömegeket vont be a Fidesz a munka világába olyan területeken, ahol lényegében nem érvényesek a legalapvetőbb közgazdasági szempontok:  az exportképesség, a versenyképesség és a hozzáadott érték. Ezek a munkák valójában segély helyett létesültek, és valószínűleg arra a szólásra vezethetők vissza, hogy: aki nem dolgozik ne is egyék.

  8.  Oligarchák földtörvénye
A magyar agráriumot a Fidesz közreműködésével elfoglalta egy erre szakosodott szervezett oligarcha csoport, akik elsősorban a földalapú támogatásokra és a földspekulációra játszanak. A helyi gazdák a jelek szerint hiába pályáztak a földekre, mert a törvényeket nem rájuk írták, a bizottságokban pedig az oligarchák emberei kaptak helyeket. Így volt lehetséges, hogy óriási, több ezer hektáros “családi” tulajdonok jöttek létre, kirekesztve a földből a helyieket. Egy következő tisztességes kormánypártnak ezzel a visszaéléssel is foglalkoznia kellene.   

 (a sor szinte korlátlanul bővíthető)

Devizahitel – egy hibás pénzügyi konstrukció

A sokat vitatott devizahitel már az elnevezésében is félrevezető volt. Ez a pénzügyi konstrukció valójában nem hitel, – mert a hitel egy összeg “rendelkezésre tartása” -, hanem kölcsön, lévén hogy az összeg az adós rendelkezésére lett bocsátva. Akiket ez a konstrukció “bevonzott” valójában kölcsönnek értelmezték a devizahitelt, és ilyesformában a kölcsön kritériumának kellett volna megfeleljen ez a pénzügyi szolgáltatás.

A kölcsön fogalma: Kölcsön egy szerződéskor meghatározott és rendelkezésre bocsátott összeg, amit az adós kamattöbblettel köteles a szerződés értelmében visszafizetni.

A közfelfogás szerint az adósok úgy gondolták, hogy kölcsönt vesznek fel, és szabályos kölcsön esetén határozható meg a THM, és a kamat, illetve a szabályos kölcsön esetén jellemző módon az annuitásnak megfelelően csökken a tőketartozás minden kifizetett törlesztőrészlettel. Erre a pénzügyi konstrukcióra viszont az volt a jellemző, hogy az esetek jelentős arányában a SZABÁLYOS TÖRLESZTÉS ellenére is nőtt a tőketartozás, ami egy szabályos kölcsön esetén nem fordulhatott volna elő.


A devizahitelt ténylegesen így kellett volna nevezni: “devizaspekulációval vegyes deviza nyilvántartású forintkölcsön”.


Ez a pénzügyi termék valójában megtévesztő módon volt elnevezve, és “kiszórva”, mert valójában egy vegyes konstrukciót képezett a kölcsön (nem hitel) egy devizaspekulációs pénzügyi befektetéssel. A bankok itt elmulasztották felmérni a “befektető” adósok pénzpiaci ismereteit, ismertetni a valós kockázatokat, és elmulasztották tájékoztatni az ügyfeleket arról, hogy pl. a svájci frank értékállóbb devizaként inkább befektetésre megfelelő, mint ilyen pénznemben eladósodásra.

A bankoknak ismerni kellett a svájci frank sok évtizedes, tendenciózus drágulásának jelenségét, és azt is, hogy csak a hitelek kiszórásának idején állt meg a drágulás.

A bankok elmulasztották tájékoztatni az adósokat a svájci frank drágulásáról, amit legalább a futamidő hosszában kellett volna visszamenőlegesen feltárni, és írásban rögzíteni. A bankok láthatóan abban az időszakban kínálták ezt a pénzügyi terméket, amikor a Nemzeti Bank a forint erősítésére játszott, ami révén a nemzeti fizetőeszköz TÚLÉRTÉKELŐDÖTT, és csak idő kérdése volt, mikor nyeri vissza a forint a “természetes”, a gazdasági teljesítménytől függő értékét. (ezt a pénzügyi válság sokkhatása kényszerítette ki.)


A BANKOK FELADTÁK A “FELELŐSSÉGTELJES HITELEZÉST”

A banknak alapvető funkciója a prudens hitelezés, mely során fel kell mérni az adós HITELBÍRÓ KÉPESSÉGÉT, és ennek megfelelő, kondíciójú szerződést kell az adós elé letenni. Ezzel szemben a bankok maguk ismerték el, hogy képtelenek előre meghatározni az adós milyen összegeket kell fizessen a törlesztés során, ugyanis ez nagymértékben függött a nyilvántartott deviza aktuális árfolyamától. Amennyiben viszont a törlesztők nem határozhatók meg, úgy az adósok kockázata sem, tehát az, hogy képesek lesznek-e visszafizetni a felvett kölcsönt.


A KÉRDÉS RENDEZÉSE

Fogyasztóvédelmi szemszögből megközelítve kellene vizsgálni a “devizahitelezést”. Méltánytalan lenne a szerződéskötés pillanatában a bank forintkölcsönét alapul venni a jóvátételre, és ilyenre visszaalakítani a kölcsönszerződést, mert egyáltalán nem biztos, hogy a nevezett időszakban az adósoknak a “forinthitel” elég vonzó lett volna – bár irányadónak esetleg megfelelő lehetne. Ezt társadalmi egyeztetés keretében konszenzusos alapon kellene tisztázni.

ertekk_celok

Értékek, célok a nagypolitikában

Melyik a pozitív, jó érték?

Esetleg, egyik érték fontosabb a másiknál?

Hogyan tudom elérni a célt, segíteni annak megvalósítását?

Ezek olyan kérdések, amelyek a pillanatnyi hirtelen fellángolásokat kell hogy kövessék. Függetlenül attól, hogy akár párkapcsolatról, akár szociális-emberi állapotokról legyen szó.
Sohasem tudjuk száz százalékos biztonsággal megállapítani azt, hogy egy-egy ember milyen indíttatásból kerül az ún. közösségi színtérre. Nem tudhatom, hogy valóban csak személyes karrier és pénz motiválták őt, esetleg a ,,közös jó ügy” az, ami odasodorta, ahol most van. Azt már annál inkább fel tudom mérni, hogy hol tart az emberünk. Letért-e az útról, amit követnie kellene?

Három csoportot különböztethetnk meg:

Az ember, akibe belenevelték, esetleg megtapasztalta mindazon értékeket, amiket ő szíve szerint őszintén akar képviselni. Legyen szó nehézségről, akadályokról, veszélyekről és földi kísértésekről. A kockáztatásra és egyes más, számára kisebb értékek szükségszerű feladására is kész figurák, akik mások szemében csak ,,megszállottak”. Következetesek, ami jó, ha tisztában vannak, mi is az, amihez ragaszkodnak, és természetesen, milyen áron.

Akadnak olyanok is, akik tudatosan készülnek a politikai karrierjük alakítására. Nevük számtalanszor történő visszaolvasása és visszahallgatása szinte megindítja szervezetükben az örömhormonok termelését. Ezek az igazán álszent kategóriába tartozó ,,képviselők”. Döntéseik mögött sosem az értékek és a társadalmi fejlődés állnak, hanem kizárólag a rövidebb vagy hosszabb távú személyes érdekek. Vagyis a sokszor hangoztatottak: pénz, hatalom, hírnév. Ezek a profi, kinevelt politikusok, akik maguknak bevallják, hogy mi is az eredeti szándékuk, csak a bamba külvilág számára ez nem világos.

És létezik egy ötvözete a két csoportnak, amelyek a legveszélyesebbek! Azok, akik valaha elindultak egy úton, s azt mondták: – Fontos számomra a közösség érdekének képviselete, segíteni szeretnék. De mindezzel munka van, hát, jár nekem a juss is érte. Vagy nem? Ha most nem tudom behajtani, hát, majd eljön az idő, amikor sor kerül rá. És persze, aki addig is keresztbe tesz nekem, az meg fogja bánni, mert a szerencse kereke forgandó, és leszek én még olyan helyzetben, hogy kamatostul visszaadjak mindent. És a kis ember, a kis ,,érdekvédő” előbb-utóbb ,,nagy politikus” lesz, s az első dolga nem az lesz, amiért neki bizalmat szavaztak, hanem behajtja a kölcsönöket, bosszút áll az ellenfelein és megszedni magát mindaddig, míg lehetősége van rá. Nincsenek tisztában tetteik súlyával, s azt hiszik, pontosan az a helyes, ahogyan ők cselekszenek.

Ma úgy tűnik, hogy az első csoportból van a legkevesebb, s a második és harmadik ,,fajta” egyre inkább terjed, mint valami parazita gyom. De ha időnek is kell eltelnie, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kigyomláljuk az elgazosodott szülőföldünket. Ha nem járunk sikerrel, akkor nagy valószínűség szerint folytatódni, erősödni fog a parasztvakítás, a magyar ember hitében elnyomott, önálló meggyőződés nélküli, átlagos, de teljesen haszontalan polgár lesz, akire továbbra is majd csak akkor lesz szükség, amikor alá kell írni valamit, esetleg oda kell biggyeszteni egy-egy X-et derék ,,képviselők” neve mellé.