All posts by : P1

Az a képtelen állapot uralkodik hazánkban, hogy mindenki szidalmazza a kormánypártot, ugyanakkor ez nagyon gyakran megalapozatlan, illetve nyilvánvaló, hogy ezek a reakciók világnézeti felfogásbeli különbségből származnak, tehát érzelmi alapokon állnak. Ezzel szemben meg lehet fogalmazni un. megalapozott kritikát is, erre teszünk most kísérletet, és ezt a kritikát egyben megoldandó problémafelvetésnek is tekintjük.

  1.   Jogelvekkel szembemenő alkotmányozás
A parlamenti politikai elitnek nem volt joga új alkotmányt életbe léptetni, az alkotmányt alaptörvénynek átnevezni, és a Magyar Köztársaságot “leváltani” Magyarország nevű állammal. Államot a szuverenitás értelmében a népnek van joga alkotni, és azt érvényes népszavazáson többséggel kell hivatalosan elfogadnia. A magyar állam pillanatnyilag törvénytelenül működik.

  2.   Részvétel a csalárd devizahitelezés fenntartásában.
A Fidesz az átvert adósoktól megtagadta a kérdés igazságos rendezését, és mentette a bankok hibás pénzügyi konstrukcióját a különféle eljárásokkal. (pénzbiztos, forintosítás, árfolyamgát gyűjtőszámlával, eszközkezelő, stb.) Ezzel szemben a hitelnek nevezett kölcsön hibás konstrukció volt, mert egy kölcsön esetén a tőketartozás nem nőhet szabályos szerződéses törlesztés esetén, így ez kimerítheti a csalás tényállását is, és a Fidesz ennek visszamenőleges jellegű legalizálásában vett részt.

  3.   A Fidesz “Konzultációja” áldemokratikus megoldás
A konzultációs kérdőívek közönséges politikai szélhámosságnak nevezendők, mert semmiféle garancia nincs arra, hogy a visszaküldött íveket ellenőrzött módon összesítenék, a kérdésre adott válaszok pedig semmiféle kötelezettséget nem jelentenek a kormány tevékenységével kapcsolatban.

  4.   A szokványos államrend megtörési kísérlete
A Fidesz felhígította az alkotmánybírói kart számára lojális személyekkel, kísérletet tett a bíróság rendszerének olyan átalakítására, amiben szabadabban “befolyásolhatók” az események, ügymenetek. A pénzfelügyeletet beolvasztotta a titkosított működésű MNB-be, valószínűleg azért, hogy a csalárd devizahitelezés felelősségét áttegye a Nemzeti Bankba. Kinevezte Polt Péter főügyészt és Áder János köztársasági elnököt, melyek lojalitásával kapcsolatban nem lehetnek kétségeink. Ellehetetlenítette a népszavazásokat, mert olyan magas kritériumokat szabott, ami miatt valószínűleg nem lesz több érvényes népszavazás Magyarországon.

  5.  A gazdagoknak kedvező egykulcsos adó bevezetése
Az egykulcsos adó jelentősen csökkentette a gazdagok adóját, viszont a legkisebb keresetűek jövedelmét visszavágta. Egy következő tisztességes politikai erőnek erkölcsi kötelessége visszaállítani a progresszív adózást, amit civilizációs vívmánynak tekintünk.

  6.  A munkajogok csorbítása, és a szakszervezetek korrumpálása
A munkajogok lefaragása hosszú távon egyaránt hátrányos mind a munkaadók, mind a munkavállalók szempontjából, mert a rossz körülmények között dolgozók egészsége tönkremehet, és nehézségeik megszüntetésre más munka után nézhetnek. Irányadó inkább a német “rajnai kapitalizmus” modellje lehetne, ahol a munkások aktívan vannak bevonva a döntésekbe, és érdekeltek a termelésben.

  7.  A foglalkoztatás közmunkásokkal bővítése
Hihetetlen dilettantizmusra vall az, hogy nagy tömegeket vont be a Fidesz a munka világába olyan területeken, ahol lényegében nem érvényesek a legalapvetőbb közgazdasági szempontok:  az exportképesség, a versenyképesség és a hozzáadott érték. Ezek a munkák valójában segély helyett létesültek, és valószínűleg arra a szólásra vezethetők vissza, hogy: aki nem dolgozik ne is egyék.

  8.  Oligarchák földtörvénye
A magyar agráriumot a Fidesz közreműködésével elfoglalta egy erre szakosodott szervezett oligarcha csoport, akik elsősorban a földalapú támogatásokra és a földspekulációra játszanak. A helyi gazdák a jelek szerint hiába pályáztak a földekre, mert a törvényeket nem rájuk írták, a bizottságokban pedig az oligarchák emberei kaptak helyeket. Így volt lehetséges, hogy óriási, több ezer hektáros “családi” tulajdonok jöttek létre, kirekesztve a földből a helyieket. Egy következő tisztességes kormánypártnak ezzel a visszaéléssel is foglalkoznia kellene.   

 (a sor szinte korlátlanul bővíthető)

A sokat vitatott devizahitel már az elnevezésében is félrevezető volt. Ez a pénzügyi konstrukció valójában nem hitel, – mert a hitel egy összeg “rendelkezésre tartása” -, hanem kölcsön, lévén hogy az összeg az adós rendelkezésére lett bocsátva. Akiket ez a konstrukció “bevonzott” valójában kölcsönnek értelmezték a devizahitelt, és ilyesformában a kölcsön kritériumának kellett volna megfeleljen ez a pénzügyi szolgáltatás.

A kölcsön fogalma: Kölcsön egy szerződéskor meghatározott és rendelkezésre bocsátott összeg, amit az adós kamattöbblettel köteles a szerződés értelmében visszafizetni.

A közfelfogás szerint az adósok úgy gondolták, hogy kölcsönt vesznek fel, és szabályos kölcsön esetén határozható meg a THM, és a kamat, illetve a szabályos kölcsön esetén jellemző módon az annuitásnak megfelelően csökken a tőketartozás minden kifizetett törlesztőrészlettel. Erre a pénzügyi konstrukcióra viszont az volt a jellemző, hogy az esetek jelentős arányában a SZABÁLYOS TÖRLESZTÉS ellenére is nőtt a tőketartozás, ami egy szabályos kölcsön esetén nem fordulhatott volna elő.

A devizahitelt ténylegesen így kellett volna nevezni: “devizaspekulációval vegyes deviza nyilvántartású forintkölcsön”.

Ez a pénzügyi termék valójában megtévesztő módon volt elnevezve, és “kiszórva”, mert valójában egy vegyes konstrukciót képezett a kölcsön (nem hitel) egy devizaspekulációs pénzügyi befektetéssel. A bankok itt elmulasztották felmérni a “befektető” adósok pénzpiaci ismereteit, ismertetni a valós kockázatokat, és elmulasztották tájékoztatni az ügyfeleket arról, hogy pl. a svájci frank értékállóbb devizaként inkább befektetésre megfelelő, mint ilyen pénznemben eladósodásra.

A bankoknak ismerni kellett a svájci frank sok évtizedes, tendenciózus drágulásának jelenségét, és azt is, hogy csak a hitelek kiszórásának idején állt meg a drágulás.

A bankok elmulasztották tájékoztatni az adósokat a svájci frank drágulásáról, amit legalább a futamidő hosszában kellett volna visszamenőlegesen feltárni, és írásban rögzíteni. A bankok láthatóan abban az időszakban kínálták ezt a pénzügyi terméket, amikor a Nemzeti Bank a forint erősítésére játszott, ami révén a nemzeti fizetőeszköz TÚLÉRTÉKELŐDÖTT, és csak idő kérdése volt, mikor nyeri vissza a forint a “természetes”, a gazdasági teljesítménytől függő értékét. (ezt a pénzügyi válság sokkhatása kényszerítette ki.)

A BANKOK FELADTÁK A “FELELŐSSÉGTELJES HITELEZÉST”

A banknak alapvető funkciója a prudens hitelezés, mely során fel kell mérni az adós HITELBÍRÓ KÉPESSÉGÉT, és ennek megfelelő, kondíciójú szerződést kell az adós elé letenni. Ezzel szemben a bankok maguk ismerték el, hogy képtelenek előre meghatározni az adós milyen összegeket kell fizessen a törlesztés során, ugyanis ez nagymértékben függött a nyilvántartott deviza aktuális árfolyamától. Amennyiben viszont a törlesztők nem határozhatók meg, úgy az adósok kockázata sem, tehát az, hogy képesek lesznek-e visszafizetni a felvett kölcsönt.

A KÉRDÉS RENDEZÉSE

Fogyasztóvédelmi szemszögből megközelítve kellene vizsgálni a “devizahitelezést”. Méltánytalan lenne a szerződéskötés pillanatában a bank forintkölcsönét alapul venni a jóvátételre, és ilyenre visszaalakítani a kölcsönszerződést, mert egyáltalán nem biztos, hogy a nevezett időszakban az adósoknak a “forinthitel” elég vonzó lett volna – bár irányadónak esetleg megfelelő lehetne. Ezt társadalmi egyeztetés keretében konszenzusos alapon kellene tisztázni.