A gazdasági kibontakozáshoz legelsősorban tudomásul kell venni a világgazdasági realitásokat. Fel-felbukkannak különféle utópiák, melyek túlzott optimizmussal festenek le jövőbeli társadalmakat, van amelyik az embert akarja megváltoztatni és teljesen önzetlenné tenni, van amelyik az ember egyetlen hajtóerejének az önzést tekinti, van, ami egyszerű erőforrás-elosztásban gondolkodik, míg mások valami ősi és archaikus társadalomhoz térnének vissza. Ezekben leginkább a morális igényeket kell komolyan vegyük, sőt mint jelentős motívumokat szem előtt kell tartsuk.
A civilizált emberi lét alapja a méltóságteljes gazdasági önrendelkezés, ahol a “méltóságteljes” jelző a társadalom aktuális vívmányai elérhetőségében értendő.
A gazdaság építése nem lehet öncél, nem elegendő egyszerűen GDP-ről, és növekedésről beszélni, különös tekintettel arra, hogy tisztán robotizálással is növelhető a GDP, de ez önmagában nem jelent jóléti fejlődést. El kell kezdeni a társadalmi párbeszédet ezen a területen, mert hazánk súlyos válságba kerülhet a robotizációval, ami pont az egyszerű összeszerelést váltaná ki! Az elmúlt 30 év színvonaltalan közgazdasági szemlélete az egyik oka a válságnak, valójában az MDF, SZDSZ, MSZP, Fidesz közeli közgazdászok egymásra licitálva hajtottak végre dilettáns intézkedéseket.
1. A rendszerváltást követően roppant dilettáns módon a kormányzópártok úgy gondolták, hogy a magyar “kilábalást” a külföldi tőke bevonására alapozzák. Ugyanakkor a külföldi tőke bevonása és honi megtérülése elviszi a bérnövekedést (nincs ingyen tőke), illetve a gazdaságtörténetben alig van példa a ‘külföldi tőkéből felzárkózásra’. Valójában a külföldi tőke bevonása akkor lehetett volna sikeres, ha a helyi prosperáló piaci szereplőkkel versenyzett volna.
2. A rendszerváltást követően fel kellett volna hozni a magyar nagyvállalatokat a tőzsdére kerüléshez, és ezzel talán megindulhatott volna az un. eredeti tőkefelhalmozás, és a honi gazdaság általános állapotának javulása is bekövetkezhetett volna.
3. Az olcsó munkaerőre alapuló verseny mint gazdaságpolitika ostoba és dilettáns irányvonal volt, ugyanis ezzel az ország “lefelé versenyez”. A lefelé versenyzés alacsony állami bevételeket jelent, ami miatt magas Áfát kell kivetni a közszféra finanszírozására.
4. A túl magasan tartott jegybanki kamat óriási szükségtelen kamatkiáramlást okozott, és az a gazdaságpolitikai irány, hogy “magas kamattal kell védekezni az infláció ellen” nem igaz, ugyanis a magas kamat beépül a helyi vállalkozók termékének árába, és árnövekedést okoz. (valamint versenyhátrányt)
5. A kilábaláshoz nem olcsó munkaerőre kellene alapozni a gazdaságot, hanem magas hozzáadott értékre, ami előfeltétele a magas képzettség. Magas hozzáadott értéket magasan képzett, együttműködésre képes munkaerő tud előállítani.
6. A gazdaságpolitikában meg kellene honosítani az összeadás, szorzás kivonás műveleteit, lévén hogy a mindenkori kormányközeli közgazdászok nem foglalkoznak a gazdasági beáramlással és kiáramlással, az eladósodás, megtakarítás és vagyon kérdésével, növekedés és bér arányával, vagy bér és profit viszonyával. Nem mérik a létminimum alatt élők arányát, a foglalkoztatottakba bevonják a külföldön dolgozókat, és az exportképtelen közmunkásokat, nincs készítve magyar vagyonleltár, nincs számontartva a rendelkezésre álló jövedelem, a társadalmi munkaóra mennyisége. A politikai nagytakarítást követően ezekben az elavult tudással rendelkező körökben is végbe kellene menjen egy “tisztulási folyamat”.