Számtalan kérdés vetődik fel a jogállamisággal kapcsolatban, és legelsősorban az, hogy milyen jogviszony mutatható ki az állampolgár és az alkotmány között. Az alkotmány egy jogokat és kötelességeket felvonultató dokumentum, ami az állampolgári kötelességek miatt formailag szerződésnek számít. A szerződés pedig “szerződő felek” között köttetik, jelen esetben a politikai közösség, és az állampolgár között – csakhogy ez a szerződés a valóságban sosem kerül aláírásra vagy elfogadásra. Kijelenthető, hogy a szerződés szövegét nem az állampolgár fogalmazta, és kijelenthető az is, hogy bebizonyíthatatlan az ő elfogadási gesztusa az alkotmány tételes jogaival kapcsolatban. Az állampolgárt nem kérdezik meg, hogy elfogatja-e az alkotmányos jogrendszert, hanem beleszületik a jogállamba, nálunk történetesen egy olyan jogállamba, amit nyilvánvalóan idegen jogi anyagokból jogászbürokraták átemelve konstruáltak egyszerű összemásolgatással.
Úgy véljük, hogy RENDEZNI KELL az állampolgár jogviszonyát – azaz az aláírásával kell szentesítenie az alkotmányosságnak alávetettséget, és meg kell jelölje mely törvényeket vitat.
Tisztázatlan az állam szerepe a Rousseau-i elvek szempontjából is, mert a világ javainak felosztása félig-meddig megvalósult, amiből a frissen születők ki lettek rekesztve. Elméletileg a Föld javait az emberiség “kapta”, és nem azok a néhai jómódúak, akik meg tudták vásárolni a regionális politikai közösségektől. A jelenlegi öröklődő nagy vagyonokat felfoghatjuk úgy is mint a többség kirekesztését a gazda(g)ságból.
Azt a kérdést kell feltennünk, hogy jogos-e az az állapot, hogy az újszülöttek 2 millió forintos hazai adóssággal jönnek a világra, sőt az Uniós adósság ennél sokkal jelentősebb lehet. Ha valakinek nem volt beleszólása a korábbi pénzek elköltésébe, akkor köteles-e tudomásul venni az ilyen módon rá háruló adósságot?
Le kell folytatni újra a vitákat a gazdagságról és szegénységről, a tulajdonról, a rendelkezési jogról, a gazdasági kirekesztésről, és a részvételről.
A jogállam a mainstream politikában erősen túl van hangsúlyozva. A jog ugyanis Feinberg szerint “érvényes igény valamire”, amit jómagyarul úgy mondhatnánk, hogy a jog azt jelenti, amit törvényesen megtehetünk. A jog a cselekvés szemszögéből nézve csak legális lehetőség, tehát például a jó életkörülmények kialakításának joga akkor valósul meg, ha rendelkezünk ehhez szükséges jövedelemmel. A jogállamot korunk politikusai valami varázsigének tekintik a jóléti kibontakozásra, és a boldog, örömteli társadalom kialakítására, sőt mintegy ez utóbbiak HELYETT használják.
A jogállam hangsúlyozása helyett inkább garanciákról kellene beszélni a boldog, örömteli társadalom kialakítása érdekében.