Napjainkra a liberális demokrácia fokozatosan kiüresedett, és csődbe jutott. Egyre gyakrabban érezzük azt, hogy a hivatalos fórumokon mind a médiában, mind a nagypolitikában képtelenség kimondani az igazságot a politikai korrektség nyomása hatására.
Fel kell hagyni a klisékben beszélő politizálással!
A klisék megakadályozzák a szembenézést, kiiktatják a politikai éleslátást, és a közbeszédből kirekesztésként akadályozzák az előremutató elképzelések megfogalmazását. Tudomásul kell venni, hogy a képviseleti demokrácia egy ingatag építmény, ami megújításra szorul.
A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA JÓVÁTEHETETLEN HIBÁI
1. A parlamenti munka az interpellációkkal: pótcselekvés. Az ellenzéki felszólalások sosem változtatnak a törvényjavaslaton, és ezekkel kapcsolatban egy-egy kivételes ellenpélda felhozatala közönséges hamisság lenne. A parlamenti munka inkább a vizsgálóbizottságokban lehet eredményes, de ott is csak akkor, ha a kormányzópárt úgy akarja. (és szét akarja teríteni a politikai kockázatot)
2. Az ellenzék a parlamenti felszólalásaival valójában kampányol.
3. Népszavazás korlátait az aktuális parlamenti politikai többség határozza meg, és ezt sosem bocsátják népszavazásra. A korlátozás mértéke korlátlan, mert erre nézvést csak kulturális keretek szolgálhatnak mértékül.
4. Az alkotmányozást az aktuális parlamenti politikai többség színvonala vagy színvonaltalansága határozza meg, és az alkotmány változtatásait nem bocsátja a kormányzó politikum népszavazásra. Ez jogi értelemben megfelel az egyoldalú szerződés módosításnak, amibe pedig be kellene vonni a kötelezetteket.
5. Az alkotmány jogi értelemben kötelező minden állampolgárra, amit az állampolgár mint “szerződő fél” a rá rótt kötelezettségek okán az aláírásával kellene elfogadjon. Az alkotmány jelentette kötelezettségek enélkül jogilag megalapozatlanok. (előnyöket nem szoktunk megkifogásolni, csak korlátokat). Az az állítás, hogy az alkotmány mindenkire kötelező erejű: tarthatatlan. Jelenleg senkinek sincs lehetősége másik alkotmányos rendszert választani, ha a jelenlegi számára lelkiismereti okokból elfogadhatatlan.
6. A szavazatát leadó állampolgár részvétele a választásokon nem okvetlenül jelenti azt, hogy elfogadta az alkotmányos rendszert, mert a részvételének az oka lehet az is, hogy a kevésbé rossz pártra szavazzon. Az az állítás, hogy a szavazáson részvétellel elfogadtuk a politikai rendszert megalapozatlan, különös tekintettel hogy a jelöléseket nem ilyen tárgyú kérdések mentén tesszük meg a szavazólapon. (a jelölés nem mutatja meg a szavazói motívumot, az tehát többféle lehet.)
7. A liberális demokrácia alapelve a “laissez faire”, azaz hogy az állam a lehető legkisebb mértékben avatkozzon be a gazdasági és piaci folyamatokba. Ez a nevezett dogma értelmében a legnagyobb jólétet hozza a polgároknak, ami valószínűleg igaz volt az újkor növekedési időszakában. Az állam (és így a politika) kivonulása a piacról egyben azt is jelenti, hogy a demokratikus közösség számára nincs lehetőség a piaci folyamatok esetleges szabályozására, holott egy demokratikus berendezkedés esetén fenn kellene tartani a demokratikus befolyás lehetőségét. A modern liberális demokrácia valójában a piaci kapitalizmus politikai rendszere.
8. A fejlett államok példája mutatja, hogy a modern liberális demokrácia a gazdagok politikáját testesíti meg, mert elképesztően költséges a politikai üzenetek rendszeres eljuttatása a választókhoz. Gazdag támogatók nélkül képtelenség sikeres pártot működtetni, és az új politikai erők alapesetben kirekesztődnek a “konszolidált” médiákból. Az újszerű erőknek egyben saját “kirekesztő” médiát is létre kell hozniuk.
9. A modern demokrácia törvénykezése problémás atekintetben is, hogy törvényei szilárdaknak tekintettek, és lényegében képtelenség felmérni a törvények, és a teljes rendszer legitimitását, vagy elfogadhatóságát. Ugyanakkor elképzelhető egy kulturális fordulat a politikai közösségben, ami alapvető változást tenne szükségessé, ez viszont hivatalosan alkotmányellenes lenne. (egy ilyen időszak kezdetén vagyunk). A végleges törvények és végleges alkotmány ellentmond a szuverenitás alapelvének.
10. A demokratikus parlamentarizmus szimbolikus értelemben javult az utóbbi évtizedekben, és a demokratikus lehetőségek bővültek az ombudsmani intézmény beiktatásával. Ezzel a politikum jelképes gesztust tett arra, hogy “más” társadalmi csoportok érdekei is artikulálódjanak a döntéshozatalban, és ami egyben szükségtelenné tette az összes lényeges társadalmi csoport bevonását. Ez leginkább álmegoldásnak tekinthető, ahogy a kormány konzultációs levelei is. Ezek helyett valóságos demokratikus kibontakozásra lenne szükség.
11. A modernkori demokrácia un. képviseleti alapra épül, ami a demokráciának csak az egyik formája. Ennek reformja a “bevonó” közvetlen demokratikus rendszer lehetne, amiben vegyesen érvényesülhetne a közvetlen beleszólás és a döntés átruházása a képviselőre. A Közös Nevező fontosnak tartja a demokratikus lehetőségek kibővítését ilyen módon is.