Korunk “politikailag korrekt” szabadságeszménye a jelek szerint továbbfejlesztésre szorul. Egyre nyilvánvalóbbak a globalizmus és a kapitalista világgazdaság viszonyainak köszönhető ellentmondások, lévén hogy a nemzetek között bizonyos “tényezők” szabadsága JOBBAN ÉRVÉNYESÜL – ha csak a háborúkat, az offshore-t vagy a fenntarthatóságot tartjuk szem előtt. A szabadság aktuális értelmezése az, hogy “megtehető az, ami mások jogait nem sérti”.
A pontosabb leírás viszont beszél valamire való szabadságról, és valamitől való szabadságról, illetve az eszme fejlődése során a szabadságelv kibővült a nemesi kiváltságokból előbb a politikai közösségek férfiaira, majd nőire is. Immáron a szabadságra törekvés minden ember jogos és elismert törekvése, ami a szabad gondolkodásban, szabad megnyilvánulásban és cselekvésben mutatkozik meg.
Csakhogy a jogok, mint az ‘aktuálisan legális cselekvések’ csak lehetőségek, melyeket nagy mértékben befolyásol az alkotmányozó többség kulturáltsági színvonala. Az alkotmányozó többség dönti el mi legális, és ennek kontrollját az alkotmánybíróság gyakorolja, ami viszont az alkotmányozó hatalom alkotmányát “csak” magyarázza. Ennélfogva maga az alkotmány is lehet jogelveket sértő, ugyanis a kodifikált jog is lehet színvonaltalan, igazságtalan, vagy egyenesen kirekesztő.
Új szabadságeszmény: a szabadság alapja a méltó gazdasági önrendelkezés.
Korunk szabadságát bővíteni kell, mert a legálisan megtehetők garantálása nem teszi lehetővé automatikusan pl. a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez jutást, a lakhatást, a kultúrához jutást. (stb.) A tudomány főárama elbeszél a méltányosság mellett, a politikai irányzatok pedig olyan metaforákkal tematizálják a lakosságot, melyek lényegében hamisak. A konzervatív értékrend szerint a “rend” a szabadság alapja, pedig általában az elnyomás hivatkozik a rendre. A liberális értékrend szerint a szociális piacgazdaság nyújtja a legnagyobb szabadságot, csakhogy a piacon a farkastörvények szerint küzdünk a túlélésért, illetve “szociálisnak” nem a piacot nevezzük, hanem a gondoskodó államot, aminek ténylegesen is van szociális rendszere. A kommunista eszmény szabadsága már egyenesen az államban testesíti meg a szabadságot, és ebben kell (!) feloldódnia a “proletár” munkásnak. Ezek az eszmények egy-egy szabadságeszmény kijelentésekor nem fogalmazzák meg az elnyomott tényezőt: a liberális az egyén támogatásával alattomos módszerrel elnyomja a közösséget, a kommunista és a konzervatív a szabadságra hivatkozva elnyomja az egyént.
Korunk szabadságeszménye úgy tud továbbfejlődni, ha az egyén szabadsága MELLETT foglalkozunk a közszabadsággal, és történetesen ellenállunk a szociális és esélyteremtő állam konzervatív leépítésének, és ellenállunk az elvtelen liberális banki és multitámogatásoknak, és a bombázással segítő rendszerváltó háborúknak. Olyan szabadságeszményre van szükség, ami bevonja a figyelem fókuszába a GAZDASÁGI ÖNRENDELKEZÉS megvalósulását is, és képes szembenézni azzal, hogy a világ kibocsátásának növekedése hogy jár egyesek irracionális gazdagodásával, és a többség szegényedésével – tehát cselekvési szabadságuk csökkenésével.