Miért kiemelten fontos politikailag is vállalni a kapitalizmus kritikáját? Mert a liberális kapitalizmus az egyetlen “élő” politikai rendszer, aminek felróhatjuk a problémákat: a környezet felélését, a szegénységet, a fejlett államok középosztályának zsugorodását, a felzárkózó államok már jól észlelhető lemaradását. Egyben el kell utasítani a figyelemelterelést, azt, ha fasizmussal és kirekesztéssel riogatnak minket, és amivel csak a korábbi kudarcos liberális megoldásokra kérnek bizonyos politikai erők újra és újra felhatalmazást.
A kapitalizmus kritika alatt többnyire marxizmust és neomarxizmust értünk, és nem lenne szerencsés egy párt politikáját ilyen alapokra helyezni. Ugyanakkor az osztályharc, az osztályok elmélete, a tőke és munka mint absztrakció használata megkerülhetetlen, ahogy foglalkoznunk kellene az “értékkel”, a javakhoz jutás szinten tartásával és bővítésével, az életlehetőségek javításának gondolatával, törekednünk kell az ember megkímélésével a munkában.
Laissez Faire
A liberális kapitalizmus legfontosabb dogmája és követelménye: így nevezik az állam be-nem-avatkozását a gazdasági döntésekbe. Erre nézve az az indoklás, hogy ez a módszer teremti meg a legjobb feltételeket a teljes társadalom számára. Az elmélet szerint a megtermelt GDP-ből, és annak növekedéséből származó jövedelem majd “leszivárog” a bérből élőkhöz.
Kritikája: Az ember civilizációs kötelessége megtervezni az életét és társadalmát, és fel kell számolnia az embertelen gazdasági kirekesztést.
Növekedési paradigma
A kapitalizmus felfalja a bioszférát, mert az innováció és verseny miatt folyamatosan utcára teszi a dolgozókat, amiket a növekedés kell visszafoglalkoztasson. A növekedés olyan kényszer, melynek elmaradása gazdasági és politikai válságot okozhat, amit az ilyesfajta irodalom úgy emleget, hogy: demokrácia csak ott lehetséges, ahol erős középosztály van. A liberális kapitalizmus csak növekedve maradhat fenn.
Kritikája: A növekedés a végtelenségig nem tartható fenn.
Szociáldemokrata konszenzus csődje
A szociáldemokrata konszenzus arról szól, hogy a mindenkori növekedésen megosztozik a tőke és a munka, pl. a növekedés kétharmada a béreket javítja, az egyharmada a tőke haszna lesz. Napjainkra ennek az igen pozitív elvnek semmi jelét nem látjuk, sőt még az Unió húzóállamaként emlegetett németek is a bérek visszafogásával versenyeztek.
Kritikája: A szociáldemokrata konszenzus nélkül – tehát pangó középrétegekkel – a teljes növekedés a gazdagok gyarapodását jelenti, tehát a bioszférát felemésztő növekedés kizárólag a gazdagok érdekében zajlik.